Rossi mérges magára és a világra, de bízik „igazi harcosaiban” a magyarok sorsdöntő Eb-pótselejtezője előtt

•  Fotó: MLSZ

Fotó: MLSZ

Marco Rossi távollétében különleges szerepe lesz Szalai Ádámnak, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának csütörtökön az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

Krónika

2020. november 12., 11:552020. november 12., 11:55

2020. november 12., 12:052020. november 12., 12:05

A nemzeti csapat olasz szövetségi kapitányának egy nappal a sorsdöntő összecsapás előtt lett pozitív a koronavírustesztje, így nem lehet az együttessel, és ahogyan a szerda esti online sajtótájékoztatón fogalmazott, a szakmai stáb megfogyatkozásával egyfajta lélektani szerepet is be kell töltenie a Mainz csatárának. Hozzátette, igaz, hogy edzője nem játszatja a 32 esztendős támadót, de jó fizikai állapotban van.

Idézet
Szalai Ádám túl fontos ahhoz, hogy ne játsszon. Magyarországon jelenleg nincs olyan első ék, akit bármikor a pályára lehetne küldeni, kiválóan tudja megtartani a hosszú labdákat. Ha visszanézzük a bolgárok elleni összecsapást, ott is nagy szerepe volt az első két gólunkban”

– nyilatkozta az MTI szerint Marco Rossi, aki hangsúlyozta, nem érdeklik a bírálatok, hiszen ő jól tudja, mennyi mindent kell mérlegelni azzal kapcsolatban, hogy kit küld a pályára, és ezek között a mentális képesség az első.

Rossi érzelmesen beszélt betegségéről. Mint elmondta, rendkívül mérges volt magára és a világra, amiért pont a találkozót megelőzően fertőződött meg a koronavírussal. Hozzátette,

korábban még viccelődött is vele – noha ez nem helyes, hiszen egy rendkívül alattomos fertőzésről van szó –, hogy bármikor elkapná a fertőzést, ha biztosan tudná, hogy csapata legyőzi Izlandot.

„Ugyanakkor megnyugtató a tudat, hogy mindenki, akit a pályára küldök, igazi harcos, akik egyetlen centit sem fognak veszni hagyni” – fűzte hozzá a kapitány.

Az újságírók várható felállással kapcsolatos kérdéseire reagálva Marco Rossi elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Szoboszlai Dominik és az őt Bulgáriában nagyszerűen helyettesítő Kalmár Zsolt akár egyszerre is a pályán legyen, míg több poszton is az izlandiak erősséghez mérten mérlegelve dönt majd, ki kezdjen a Puskás Arénában.

•  Fotó: MLSZ Galéria

Fotó: MLSZ

Marco Rossi kiemelte, ugyan az izlandiak papíron valamivel előrébb tartanak a rangsorban, nagyon sok tényezőn múlik egy ilyen összecsapás végkimenetele, és amennyiben a játékosok maximálisan betartják a taktikai utasításokat, és fizikailag, valamint fejben is „ott tudnak lenni a pályán”, akkor jó esélye van az együttesnek. Egyébként Marco Rossi a válogatott szerda esti edzését szobája ablakából követte és telefonon tartotta a kapcsolatot a stábtagokkal.

•  Fotó: MLSZ Galéria

Fotó: MLSZ

A játékosok közül Nagy Ádám beszélt, a Bristol futballistája már a 2016-os Európa-bajnokságon is ott volt, amikor a két csapat 1-1-es döntetlent játszott egymással.

Idézet
Ez az izlandi csapat nem igazán változott, nem volt náluk olyan vérfrissítés, mint amit itt nálunk visz véghez a szakmai stáb. Persze ez nem negatívum, hiszen eljutottak egy olyan szintre, hogy már senkinek sem kell őket bemutatni.

A Nemzetek Ligájában az A divízióban játszanak, a csütörtöki meccs egy igazi döntőhöz méltó találkozó lesz” – mondta Nagy Ádám.

•  Fotó: MLSZ Galéria

Fotó: MLSZ

A középpályás megjegyezte, mindannyian érzik a találkozó súlyát, ráadásul a jelenlegi vírushelyzetben is sok olyan ember van, akiknek „egy picit fel tudnák dobni” a napját egy sikerrel. Nagy Ádám megjegyezte, a 2016-oshoz képest a mostani csapat erősödött, hiszen azóta a biztosabb védekezésből kiindulva próbálják a saját koncepciójukat ráerőltetni az ellenfélre, amibe ugyan néha hiba csúszik, de összességében folyamatosan törekednek a megvalósítására.

A nemzeti együttes csütörtökön romániai idő szerint 21.45-től a Puskás Arénában találkozik az izlandi csapattal zárt kapuk mögött az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében, a győztes kijut a 2021 nyarára halasztott, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.

Arról már beszámoltunk, hogy a pályaedző Giovanni Costantinónak pár napja szintén pozitív lett a koronavírustesztje, Rossi másik segítője, Cosimo Inguscio ugyanakkor negatív eredményt produkált a vizsgálat során, ezért helyettesítheti a kapitányt a kispadon. Erre korábban kétszer, a 2018-as, észtek elleni találkozón és a tavalyi, Wales elleni Eb-selejtezőn volt példa, a magyar csapat pedig mindkét alkalommal győztesen hagyta el a pályát.

•  Fotó: MLSZ Galéria

Fotó: MLSZ

A nemzeti együttes az őszi eredmények tükrében mindenképpen önbizalommal telve várhatja a mérkőzést,

ugyanis Bulgária mellett a Nemzetek Ligájában idegenben legyőzte a világranglistán egyaránt magasabban jegyzett török és szerb csapatot is, ráadásul a vb-negyeddöntős oroszokkal vívott két meccsen is szerzett egy pontot. Az izlandiak ezzel szemben kifejezetten gyengén szerepelnek az NL-ben: mind a négy meccsükön vereséget szenvedtek, igaz, olyan ellenfelekkel szemben, mint a vb-bronzérmes belgák, a vb-negyedik angolok, illetve a dánok, Romániát viszont le tudták győzni az Eb-pótselejtező elődöntőjében.

Beszámolójában az MTI emlékeztetett rá, hogy Magyarország és Izland sem gyakori résztvevője a kontinensviadaloknak, előbbi három, utóbbi egy alkalommal jutott ki. A legutóbbi Eb-n a magyarok a nyolcad-, az izlandiak a negyeddöntőig jutottak. Akkor a két csapat a csoportkörben találkozott is egymással: Marseille-ben 1–1-es döntetlen született. Azóta a magyaroknál elindult egy fiatalítási hullám, míg az izlandiak jószerivel ugyanarra a csapatra alapoznak, amelynek valószínűleg ez az utolsó lehetősége megmutatnia magát egy nagy tornán.

Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége a bolgárok ellen 3-1-re megnyert, októberi elődöntőben nem számíthatott a Red Bull Salzburg támadó középpályására, Szoboszlai Dominikra, mert az osztrák csapat koronavírusos esetek miatt karanténba került. Hétfőn úgy tűnt, kísértetiesen hasonló eset történik, csakhogy – mint arról már beszámoltunk – az újratesztelés minden esetben negatív eredményt hozott, így a Salzburg végül elengedte válogatott játékosait, köztük Szoboszlait is, aki kedden csatlakozott az együttes edzőtáborába.

•  Fotó: MLSZ Galéria

Fotó: MLSZ

Hiányzója így is lesz mindkét válogatottnak, a magyarok Kleinheisler Lászlót, míg a szigetországiak Ingvi Traustasont kénytelenek nélkülözni a középpályáról.

Mindketten azért maradnak távol, mert klubcsapataikban, a horvát Osijekben, illetve a svéd Malmőben több játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje.

A magyar válogatott számára óriási motivációt jelenthet, hogy ha sikerrel vívja meg a pótselejtezőt, akkor a 2021 nyarára halasztott Eb-n két mérkőzést, a világbajnok franciák és a címvédő portugálok ellenit hazai közönség előtt játszhatja a Puskás Arénában. Ott játszik csütörtökön Izland ellen is, de a héten Magyarországon bevezetett korlátozások miatt zárt kapuk mögött lépnek pályára 21.45-kor. A találkozó játékvezetője a holland Björn Kuipers, aki két-két világ- és Európa-bajnokságon bíráskodott, és kétszer volt játékvezetője az Európa Liga fináléjának. Az összecsapást az M4 Sport közvetíti.

Az Eb-pótselejtezők mezőnyében két társházigazda, Magyarország és Skócia maradt versenyben, újonc viszont biztosan kijut a tornára, ugyanis az éppen egymással találkozó Grúzia és Észak-Macedónia (előbbi otthonában, 19 órától) korábban még nem szerepelt Eb-n. Skócia Szerbiában játszik, Szlovákia pedig Észak-Írország vendégeként harcol az Eb-részvételért egyaránt 21.45-től.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát
2025. június 04., szerda

Olimpiai siker: ismét lesz másodosztályú futballcsapata Szatmárnémetinek

Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.

Olimpiai siker: ismét lesz másodosztályú futballcsapata Szatmárnémetinek
2025. június 02., hétfő

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros

A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros