2011. augusztus 05., 07:102011. augusztus 05., 07:10
A várakozásoknak megfelelően Luis Enrique, az AS Roma új vezetőedzője a legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát a Puskás Ferenc-stadionban, így a három 2006-os olasz világbajnok, a kapitány Francesco Totti, Simone Perrotta és Daniele De Rossi, valamint az új igazolások, az argentin Gabriel Heinze, valamint a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonától igazolt Bojan Krkic is ott volt a kezdő tizenegyben a vártnál kevesebb, mintegy 8 ezer néző nagy örömére. A Róma rohamairól szólt az első félidő, főként Krkic veszélyeztetett többször is, a támadó előbb egy szóló végén adott be középre, majd egy távoli lövéssel a felső lécet találta telibe.
A fennállásuk 100. évét ünneplő angyalföldiek (1911. március 16-án alapították a klubot) egyetlenegyszer tudtak helyzetet kidolgozni, ekkor Simics tette bele a lábát egy szögletbe. Az első félidőben végül nem született gól, az azonban jól látszott, hogy míg a Roma az Európa Liga-selejtező 4. fordulójára, valamint a Serie A augusztus 28-i rajtjára készül, addig a Vasas első három mérkőzését elveszítette a bajnokságban.
A fordulást követően beindult a „cseredömping”, így a 60. perc után a magyar drukkerek többségének minden bizonnyal csak Rodrigo Taddei, valamint David Pizzaro neve lehetett ismerős az AS Romából, ennek ellenére megszerezték a vezetést a vendégek, Federico Vivivani volt eredményes távolról. Lövése két Vasas-játékoson is irányt váltott. A hazai együttesnek már az átalakult olasz csapat ellen sem volt sok esélye, és az eredmény nem változott.
„A Vasas-tábor nevében szeretnék köszönetet mondani a vendégeknek, akik elfogadták a felkérést erre az ünnepi meccsre – mondta Komjáti András, a Vasas vezetőedzője. – A játékosaim a maguk módján felszívták magukat a sztárok ellen, és így sikerült egy tisztes eredményt elérnünk. Sok sikert kívánok Luis Enriquének új állomáshelyén.” Luis Enrique, az AS Roma vezetőedzője szerint nem volt felesleges budapesti fellépésük: „Nem az eredményen volt a hangsúly, ez a találkozó a felkészülésünk egyik állomása volt. Meg vagyok elégedve a játékosaimmal, az újak is jól teljesítettek.”
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!