Pénzügyi ellenőrzést kér a prefektus a Bihar FC ellen

Vizsgálatot kért a bűnügyi és a pénzügyi nyomozó hatóságoktól a Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub ellen Bihar megye prefektusa.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 14., 00:002006. augusztus 14., 00:00

Labdarúgás
Ilie Bolojan a hétvégén bejelentette, saját vizsgálatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a városi és a megyei önkormányzat által finanszírozott egyesületnél nem megfelelően kezelték a klub finanszírozására szánt közpénzeket. A vizsgálat eredményét tartalmazó dokumentumok szerint a Bihar FC-től más klubokhoz távozó játékosok eladására vonatkozó szerződéseket a klub számára hátrányosan kötötték meg, így többek között a Galaci Oþelulhoz távozott Cosmint Vâtcã, Daniel Stan és Ramses Gado, a FC Vasluihoz szerződött Sebastian Sfârlea, valamint Dorin Mihuþ esetében állapította meg, hogy értékénél jóval alacsonyabb áron kelt el, sőt Mihuþ gyakorlatilag ingyen került a Bukaresti Dinamo tulajdonába. A Nagyváradra érkezett játékosok szerződéseire is a klub fizetett rá: a vizsgálat szerint olyan játékosokért is jelentős összegeket fizettek ki, akik egyébként szabadon igazolhatóak lettek volna. Így a Szatmárnémeti Someºultól leigazolt Tempfli Imréért 14 ezer eurót fizettek ki, míg más esetekben a részvényesi közgyűlés beleegyezése nélkül szerződtettek játékost: a Félixfürdői Lotustól leszerződtetett Szeles Tibort 15 000 euróért vásárolták meg. Emellett az is előfordult – Florin Neaga esetében –, hogy úgy szerződtettek ifikorú játékost, hogy a szerződésben nem pontosították, milyen anyagi feltételek mellett szerződhet más klubokhoz. A prefektus azt is sérelmezte, hogy bár Jenei Imre és Szatmári Sándor volt klubelnöknek csupán havi illetmény járt volna, egyéb juttatásokat és meccsprémiumokat is kaptak. Szintén Szatmári esetében állapította meg a vizsgálat, hogy a klubtól kapott 500 millió régi lejjel nem számolt el. A prefektus szerint a klub vezetése úgy bánt a közpénzzel, mintha az a sajátja lett volna, ezért tekintettel arra, hogy a két önkormányzat csak az elmúlt idényben mintegy 50 milliárd régi lejt fektetett a klubba, részletes ellenőrzés elvégzésére kérte a rendőrséget, a korrupcióellenes ügyosztályt, a Számvevőszéket és az adóhivatalt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában