Oroszlánszelídítő olaszok

Hiába akartak nagyon az angolok a brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombati (vagyis európai idő szerint vasárnap hajnali) slágermeccsén a D csoportban: bár lendületesen és nagy kedvvel játszottak, a pragmatikus, és szintén erős Olaszország gyűjtötte be a három pontot a meccsen.

Balogh Levente

2014. június 15., 18:412014. június 15., 18:41

 

Az európai szervezet számára nehezen elviselhető körülmények között – az amazóniai őserdő közepén, Manausban megrendezett találkozón 30 fokot és 60 százalékos páratartalmat mértek – Rooney-ék már a meccs elején több helyzetet is kidolgoztak, és Pirlóéknak is adódott gólszerzési lehetőségük. Gólörömöt először az azzurrik mutathattak be: tíz perccel az első félidő vége előtt egy szögletből beívelt labdát Pirlo átlépett, Marchisio viszont nem, és 23-ról bezúdította a játékszert a jobb alsóba.

Csupán két percet kellett várni az angol gólörömre: Rooney középre emelt labdáját Sturridge vágta be. Ezután nyílt sisakos küzdelem kezdődött, amelynek során Balotelli és Marchisio is növelhette volna az olasz vezetést, de utóbbi is csak a kapufát találta el.

Végül Balotelli mehetett mennybe: a fordulás után egy beadást fejjel juttatott Hart hálójába, és ezt követően hiába támadtak az angolok, az olasz védelem tökéletesen – amúgy olaszosan – dolgozott, sőt a végén egy kontra után Pirlo lőtt újabb kapufát.

A meccs után Roy Hodgson angol szövetségi kapitány csalódottságának adott ugyan hangot, de azért jelezte: reménykedik a továbbjutásban. „A csatáraink az első félidőben jól teljesítettek, különösen Sturridge a jobb oldalon. Welbecknek is voltak nagyon jó pillanatai, és a Steven Gerrard, Jordan Henderson kettős is pontosan azt tette, amit megbeszéltünk\" – mondta. „Jó csapattal játszottunk, így aztán önbizalmat kell merítenünk abból, hogy egyenrangú partnerei voltunk\" – tette hozzá.

Olasz kollégája, Cesare Prandelli érthető módon örült a győzelemnek. „A csapat szenvedett, küzdött, de érzésem szerint a pálya közepét végig ellenőrzésünk alatt tartottuk. Balotelli mindent kiadott magából, amit lehetett, de elmondhatom ezt a többi játékosunkról is.\"

Costa Rica megalázta Uruguay-t

A D csoport első, szintén szombati fordulójában az Uruguay-Costa Rica meccs előre lefutottnak ígérkezett, az uruguayiak ezért a kispadon pihentették a térdműtétje után lábadozó Suárezt. Azonban Costa Rica alaposan megleckéztette a túlságosan nagy mellénnyel pályára lépő Forlánékat, és 3-1-es győzelmével jócskán megnehezítette a dolgukat.

 

A Costa Rica-iak nagyon lelkesen vetették bele magukat a küzdelembe, miközben alapvetően a védekezésre is keményen koncentráltak, és hiába követtek el néhány súlyos védelmi hibát, Cavaniék nem tudták kihasználni a helyzeteket. Aztán a 22. percben egy uruguayi támadásnál Diaz hátulról átkarolta a tizenhatosba betörő Luganót, aki rutinosan elesett, a bíró pedig tizenegyest fújt, amit Cavani csont nélkül értékesített. Costa Rica a bekapott gól után sem omlott össze, Campbell révén akár egyenlíthetett is volna.

A fordulás után sem adta meg magát a Costa Rica-i válogatott, megpróbált támadni. A nagy akarás pedig ezúttal eredményes volt: Campbell egy beívelés után tizennégy méterről védhetetlen löketet küldött Muslera kapujába, majd néhány perc múlva Duarte fejesgólja már a vezetést is meghozta számukra, sőt egy kontra végén Urena is betalált, ezzel lett 3-1 a végeredmény.

Óscar Tabarez uruguayi szakvezető érthető módón csalódott volt. „Olyan megengedhetetlen hibákat követtünk el, amiket évek óta nem tapasztaltam a csapattól. Costa Rica szervezetten védekezett, uralta a játékot nem csak az eredményt illetően. Azonban nem szabad sokáig keseregnünk\" – mondta. Costa Rica-i kollégája, Jorge Luis Pinto természetesen örült. „Történelmi siker ez Costa Rica számára. A földön kell azonban maradnunk, még nem jutottunk tovább\" – fogalmazott.

Lenullázott görög védelem, elefántcsontparti fordítás

Már a legendás görög védelem sem a régi: Kolumbia simán, 3-0-ra győzte le a vébére a pótselejtezőn a románokat elintézve kijutott helléneket a C csoport szombaton, Belo Horizonteban megrendezett első mérkőzésén. A dél-amerikaiak nem akartak semmit a véletlenre bízni, azonnal lerohanták a görögöket, és Armero révén rögtön vezetést is szereztek. A korai gól felpörgette a meccset, a görögök nem engedhették meg maguknak, hogy csak a védekezésre összpontosítsanak, ezért ki kellett támadniuk, a kolumbiaiak viszont kissé visszahúzódtak, bár látszott: nem elégedtek meg egy góllal, így a kontrajátékra alapoztak.

A fordulás után a dél-amerikaiak ismét csak a félidő elején találtak be, miközben a görögök részéről Gekasznak csak egy felső lécen csattanó fejesre futotta. A görögöknek a folytatásban meg még ennyire sem, Kolumbia viszont a hosszabbításban Rodriguez révén még egyszer betalált, és simán begyűjtötte a három pontot.

A görögök szövetségi kapitánya, Fernando Santos nem próbálta szépíteni a helyzetet. „Nem sírhatunk balszerencsére hivatkozva a három-nullás vereség után. Arra kell koncentrálnunk, hogy legközelebb képesek legyünk betalálni\" – mondta. José Pékerman, a kolumbiaiak szövetségi kapitánya már a jövőbe néz. „Még mindig hosszú út áll előttünk, bár tény, fontos győzelmet arattunk. Felkészültünk erre a mérkőzésre is, mint mindegyikre, bár egyes dolgok nem mentek annyira jól, mint ahogyan azt vártuk. A lényeg a három pont\" – mondta.

A C csoport másik meccsén Elefántcsontpart az eredményt megfordítva győzte le Japánt. Bár a meccs kezdő sípszavától kezdve az Elefántok játszottak fölényben, mégis az ázsiaiak szerezték meg a vezetést az első negyed óra végén Honda Keiszuke találata nyomán. Az elefántcsontpartiak ezt követően az egyenlítésért hajtottak, de ehhez szükséges volt a veterán világklasszis, Didier Drogba becserélése a második félidő közepén. Ezt követően felpörögtek az Elefántok, és csak két perc kellett ahhoz, hogy megfordítsák az eredményt: előbb Bony, majd Gervinho talált be.

A meccs után Sabri Lamouchi Elefántcsontpart szövetségi kapitány Drogbát dicsérte. „Bebizonyosodott, hogy egy olyan klasszis játékosnak, mint Didier Drogba, mindegy, hogy kezd vagy csereként áll be, hiszen így is, úgy is képes meghatározni egy meccs menetét\" – mondta. Japán olasz szövetségi kapitánya, Alberto Zaccheroni elismerte, hogy csapata gyengébb volt. „Elefántcsontpart igazolta hírnevét, kiváló csapat, képes volt folyamatosan növelni a tempót. Azért nyertek, mert képesek voltak feltörni a széleket, amelyeket nem reteszeltünk el eléggé\" – fogalmazott.

C csoport, 1. forduló:

Elefántcsontpart–Japán 2-1 (0-1). Recife, Pernambuco Aréna, 46 000 néző, v.: Enrique Osses (chilei). Gólszerzők: Bony (64.), Gervinho (66.), illetve Honda (15.). Sárga lap: Bamba (54.), Zokora (58.), illetve Josida (23.), Morisige (64.)

Kolumbia–Görögország 3-0 (1-0). Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 58 000 néző, v.: Mark W. Geiger (amerikai). Gólszerzők: Armero (5.), Gutierrez (58.), Rodriguez (93.). Sárga lap: C. Sanchez (26.), illetve Papasztatopulosz (52.), Szalpingidisz (55.)

D csoport, 1. forduló:

Olaszország–Anglia 2-1 (1-1). Manaus, Amazonia Aréna, 42 500 néző, v.: Björn Kuipers (holland). Gólszerzők: Marchisio (35.), Balotelli (50.), illetve Sturridge (37.). Sárga lap: Sterling (92.).

Costa Rica–Uruguay 3-1 (0-1). Fortaleza, Castelao Stadion, 45 000 néző, v.: Felix Brych (német). Gólszerzők: Campbell (54.), Duarte (57.), Urena (84.), illetve Cavani (23., 11-esből). Piros lap: Pereira (94.). Sárga lap: Lugano (50.), Gargano (56.), Caceres (81.).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát