2011. július 20., 08:482011. július 20., 08:48
Az első, múlt héten Klagenfurtban rendezett találkozón játékban egyenrangú ellenfele volt riválisának a magyar bajnok, ennek ellenére a graziak 2-0-ás előnyre tettek szert – az első gólt Szabics szerezte –, így kényelmes pozícióból várhatják a visszavágót. Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője szerint az első meccs eredményének tükrében romlott csapata továbbjutási esélye, de korántsem tartja lehetetlennek a Sturm kiejtését. Szerinte ez a bravúr akkor sikerülhet, ha a Videoton szerez vezetést a Sóstói Stadionban. A Sturm hétvégén a Ried vendégeként 1-1-es döntetlennel kezdte meg az osztrák bajnokságot, míg a Videoton elhalasztotta 1. fordulós mérkőzését az NB1-ben. A párharc abban a tekintetben is fontos, hogy a továbbjutó számára a következő kör biztosan nem jelent búcsút a nemzetközi kupaporondtól, ugyanis a BL-selejtező 3. fordulójában alulmaradó csapatok átkerülnek az Európa Liga-selejtező utolsó, 4. fordulójába. A párharc vesztese viszont befejezte szereplését Európában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!