2011. október 11., 08:282011. október 11., 08:28
\"A politikai háttéranyagok, a magyarság problémáit érintő tudósítások mellett a színes anyagokra is számítunk. Bízunk határon túli munkatársaink kreativitásában, várjuk a javaslatokat, hiszen ők tudják igazán, hogy egy adott régióban mi foglalkoztatja a közvéleményt”– tájékoztatott Debreceni Mihály, az m1-en és m2-n naponta látható Kárpát Expressz felelős szerkesztője. A Duna csatornán a Kárpát Expressz testvérműsora, a Térkép szintén naponta jelentkezik. Az adást a tengeren túl is sokan figyelemmel követik, így a szerkesztők szélesebb hírkörből merítenek. „A három éve indult adás ma már világmagazinná bővült, amely a határon túli közösségek gondjain kívül a világpolitikai összefüggéseket is vizsgálja” – jellemezte műsorát az új felelős szerkesztő, Jankó Anita. Az Átjáró ezentúl heti rendszerességgel jelentkezik. A hatodik évadjához érkező műsor továbbra is követi alcíme filozófiáját: „emberek és történetek a Kárpát-medencéből”. „A műsor többpólusú lesz. Egy hangsúlyos, vezető téma mellett több kisebb anyaggal tesszük érdekesebbé az adást, s a korábbinál több tudósítói anyaggal illusztráljuk az elhangzottakat” – mondta Bereki Anikó felelős szerkesztő.
A Kossuth Rádió Határok nélkül című adása a Kárpát-medencei műsorok doyenje: két évtizede változatlan címen, változatlan szellemben szolgálja az összmagyarság ügyét. „A Magyar Televízió és a Magyar Rádió határon túli adásai eddig egymástól függetlenül készültek. Most már egyazon sajtóházhoz tartozunk, így semmi akadálya annak, hogy a jövőben egymás műsorait is új ötletekkel, témákkal színesítsük” – helyezte a közös munkára a hangsúlyt Dezső János felelős szerkesztő.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.