2010. október 04., 10:052010. október 04., 10:05
Harmadik szezonját zárja a RoSBK–Dunlop gyorsasági motorkerékpáros magánbajnokság, és örvendetes, hogy az elmúlt három idény alatt egyre több csapat jelent meg – összegezte a Krónikának Zsigmond Zoltán, a 33TEAM csapat alapítója (képünkön). Részben a zökkenőmentes szervezésnek köszönhető, hogy egyre több versenyző áll a rajtvonalhoz, köztük fiatalok is, akik friss és új energiát adnak a bajnokságnak.
Mint Zsigmond mondta, e három év alatt sokat fejlődtek mind a kezdő, mind pedig a profi motorosok, és az eredmények a köridőkben tükröződnek a legjobban. Tény, hogy a bajnokság kezdetén nagy volt a különbség egy hazai és egy külföldi pilóta teljesítménye között, viszont nagyon jó jel, hogy a 2010-es idény végén ez a különbség már alig tapasztalható. „A külföldi kollégák nagyon jó versenytársak, mindig van mit tanulni tőlük, egyfajta húzóerők a bajnokságban” – vélekedett a 33TEAM tagja. Ezért is lenne szerencsés, ha mihamarabb Romániában is épülne egy betoncsík: lehetőség teremtődne több és költségkímélőbb edzésre, megnövekedne a nézők, szurkolók száma, nagyobb nyilvánosságot kapna a bajnokság, de mint Zsigmond Zoltán megjegyezte, inkább pesszimista a versenypálya megvalósításának kérdésében.
A bajnokság egyben a csapatokat is „kihúzta az amatörizmusból”, állandó fejlődésre késztetve ezeket – tudtuk meg a kolozsvári versenyzőtől. Míg a 33TEAM csapat is eleinte 2 versenyzővel és egy technikussal indult, jelen pillanatban ötre növekedett a csapattagok száma, és három technikus segíti a csapatot, amely egyre jobb eredményeket mutat fel. A 600-as géposztályban mindkét versenyző nagyon jó idényt zárt, ugyanis Dan Mainescu a 4., míg Bogdan Popovici a 6. helyen végzett.
Az 1000-es kategória bronzérmese, Zsigmond Zoltán az elért eredmények mellett nagyon büszke a csapatban és a versenyek alatt kialakított jó hangulatra, a csapatszellemre is. A jövőről kérdezve a versenyző még jobb eredményt remél, ami természetesen még több munkát, edzést és anyagi befektetést igényel. „Ebben a sportágban nagyon sok pénzre van szükség, így célkitűzéseinknél figyelembe kell vennünk az anyagiakat is. Remélem, hogy támogatóink köre egyre bővül majd” – fogalmazott lapunknak a kolozsvári versenyző.
Minden évben vannak felejthetetlen pillanatok a betoncsíkon, de Zsigmond véleménye szerint az idei bajnokság utolsó, a Pannóniaringen szervezett futama emlékezetes marad nemcsak a nézők, hanem a temesvári Ionel Pascotă számára is. Ugyanis a 600-as kategóriában az összesített pontversenyt fölénnyel vezető tavalyi bajnokot az utolsó századmásodpercben előzte meg Dan Mainescu, a 33TEAM tagja, ami a temesvári pilóta bajnoki címébe került. Így ezen kategória idei bajnoka Cătălin Cazacu lett. Az 1000-es géposztályban megőrizte bajnoki címét Ionuţ Mistode, a dobogó második fokára Daniel Vărgolici állhat fel. Mögöttük – eddigi legjobb eredményét elérve – Zsigmond Zoltán végzett.
Szerző: Kelemen Botond
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.