Miklós Edit országot vált

A jövőben magyar színekben kíván versenyezni Miklós Edit alpesi síző (képünkön), aki az idei vancouveri téli olimpián még Romániát képviselte. A Brassói Dinamo csíkszeredai sportolója szerdán tette le a magyar állampolgársági esküt, és a sorsa akár egy héten belül eldőlhet.

Kiss Csaba

Boros Miklós

2010. október 29., 10:442010. október 29., 10:44

A jelek szerint azonban a Román Sí- és Biatlonszövetség (FRSB) anyagilag is profitálni szeretne abból, hogy „békésen” elengedje a 21 éves sportolót.

„Többet már nem akarok román színekben rajthoz állni. Magyarországon megbecsülnek, itt megtalálhatom a nyugalmamat, és biztosítanák a megfelelő felkészülési körülményeket is” – mondta lapunknak Miklós Edit, aki május végén először a Krónikának árulta el, hogy folyamodni fog a könnyített magyar állampolgárságért, és megpróbál országot váltani. Miklós 2008 óta szerepel rendszeresen a Világkupa-sorozat versenyein, és három alkalommal szerzett pontot. Időközben a román szövetséggel teljes mértékben megromlott a viszonya. „Három évvel ezelőtt azt ígérték, hogy az osztrák edzőm, Jürgen Albel, akit a saját pénzemből fizetek, kijöhet velem a vancouveri olimpiára. Mindezt nem tartották be” – tette hozzá Miklós Edit, aki a kanadai téli játékokon súlyos balesetet szenvedett; a lesiklófutam során kicsúszott, és mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

A Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabálykönyve alapján egy versenyző azután indulhat új hazája színeiben, ha rendelkezik az új országa útlevelével, és legalább két éve hivatalosan is ott él – ám a FIS vezetőségi tanácsa saját hatáskörében minden körülménytől függetlenül dönthet a nemzetközi rajtengedéllyel kapcsolatban.

„Éppen emiatt a kitétel miatt vagyunk tanácstalanok – nyilatkozta a Krónikának Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség (MSíSz) elnöke – A nemzetközi szövetséget egy előzetes levélben már értesítettük, de hivatalos megkeresést csak azután nyújthatunk be, hogy Edit, várhatóan a jövő héten, megkapja a magyar útlevelet. Úgy érzem, a biztonság kedvéért a román szövetség jóváhagyása is szükséges volna, a hétvégén, egy pozsonyi szemináriumon személyesen is tárgyalunk majd velük.” Puiu Gaşpar, a FRSB főtitkára elzárkózott az ügy kommentálásától. „Mindaddig, amíg nem kapunk egy hivatalos átigazolási kérést egy külföldi klubtól vagy szövetségtől, nem foglalkozunk az üggyel” – nyilatkozta a Krónikának Gaşpar.

Kaszó Klára szerint azonban egy hivatalos levelet már küldtek az FRSB-nek, amelyre válasz is érkezett. „A németül írt, hosszú levél lényege az volt: ha fizetünk, ők nem gördítenek akadályt az országváltás elé – mondta a magyar sportvezető. – Nekünk azonban egy fillérünk sincs erre, így jeleztem Editnek is, hogy akár az is előfordulhat, hogy ezt a szezont ki kell hagynia. Amúgy jó viszonyban vagyunk a román szövetséggel, de lehet, hogy ebben az ügyben mindez semmit sem ér.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben