A játékosként 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes Maradona a Julio Grondonával, az AFA elnökével és Carlos Bilardóval, a válogatott korábbi szakvezetőjével folytatott megbeszélés után már az elképzeléseiről is beszélt, ugyanakkor leszögezte, korai még gratulálni neki. „Folytatjuk az egyeztetést – közölte. – A hivatalos kinevezés után azonnal elkezdjük a munkát az Argentínában játszó futballistákkal, aztán az első géppel Európába repülünk, hogy az ott szereplőkkel is megbeszéljük a teendőket.”
A kiszivárgott elképzelés szerint Carlos Bilardo, az 1986-os és 1990-es vb-csapat szövetségi kapitánya is szerephez jutna a válogatott irányításában. Az érintett úgy nyilatkozott, Maradona technikai igazgató lesz, az edzéseken Sergio Troglio segíti majd a munkáját, ő maga pedig általános igazgatóként tevékenykedik. Maradonának alig van edzői tapasztalata, két rövid időszakban ült kispadon az 1990-es években. Egyszer a Deportivo Mandiyu, egyszer pedig a Racing Club csapatát irányította, nem túl sikeresen. Az egykori klasszis ugyanakkor a mellette érvelők szerint alkalmas lehet arra, hogy feltüzelje a jelen egyébként kiváló válogatott játékosait, akik ugyanakkor csapatként mostanában nem mindig meggyőzőek.
A szakvezetői poszt éppen azért üresedett meg – Alfio Basile a Chilében elszenvedett 1-0-s vereséget követően október 16-án mondott le –, mert a nemzeti együttes gyengén szerepel a 2010-es világbajnokság dél-amerikai selejtezőcsoportjában. Igaz, ezzel együtt is a közvetlen továbbjutást érő harmadik helyen áll tíz forduló után, Paraguay és Brazília mögött.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.
A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.