„Aranyifjú”. Betlehem Dávid elsőként csapott célba a belgrádi vizes Eb-n nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében
Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség
Betlehem Dávid aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon.
2024. június 13., 11:332024. június 13., 11:33
2024. június 13., 14:272024. június 13., 14:27
A húszéves magyar versenyző szerdán az olimpiai távon, 10 kilométeren harmadik volt, ezzel felnőtt pályafutása során először állt egyéniben dobogón világversenyen, kevesebb, mint 24 órával később pedig ezt megfejelve a rövidebb távon diadalmaskodott.
Rasovszky Kristóf a hatodik, Hambardzumyan Arshak pedig a 13. helyen végzett.
A szerb főváros kajak-kenu pályáján kialakított helyszínen három 1,67 kilométeres kört kellett teljesítenie a 29 indulónak.
Az utolsó körre Betlehem ritmust váltott, és csak a franciák 2017-es világbajnoka, Marc-Antoine Olivier tudta tartani vele a tempót.
végül Betlehem az utolsó pillanatokban rá tudott tenni egy lapáttal és riválisánál négy tizedmásodperccel hamarabb érintette a falat. A különbség ugyan szemmel is látható volt kettejük között, de a hivatalos végeredményre a célfotó elemzése miatt néhány percet várni kellett.
– nyilatkozott az M4 Sport stábjának Betlehem, aki Rasovszky 2018-as sikere után lett a kontinensviadal legjobbja.
Rasovszky Kristóf elmondta, ez jobb úszás volt, mint az egy nappal korábbi, nem csalódott, bár nyilván többet szeretett volna úgy, hogy több mint két kört úszott az élen. Hozzátette, ezúttal is összeakaszkodott az egyik olasszal, és bízik benne, hogy a riválisok inkább az úszásra koncentrálnak majd a jövőben.
Eredmények:
nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km, Európa-bajnok:
BETLEHEM DÁVID 53:28.3 perc
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 53:28.7
3. Marcello Guidi (Olaszország) 53:30.8
...6. RASOVSZKY KRISTÓF 53:36.7
...13. HAMBARDZUMYAN ARSHAK 55:11.7
Fábián Bettina bronzérmes 5 kilométeren
Fábián Bettina bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon.
A 19 éves magyar versenyző – aki ott lesz a párizsi olimpián – óriási hajrában harcolta ki a harmadik helyet, és pályafutása során először állhat dobogóra egyéniben világversenyen.
A szám másik magyar indulója, Szimcsák Mira a nyolcadik lett.
A szerb főváros kajak-kenu pályáján kialakított helyszínen három 1,67 kilométeres kört kellett teljesíteniük az indulóknak. A bemutatásnál vált hivatalossá, hogy a pályafutása utolsó világversenyén szereplő Olasz Anna nem ugrik vízbe.
A két magyar szinte egészen a hajráig a középmezőnyben helyezkedett el, majd Fábián elképesztő hajrába kezdett, és végül az utolsó métereken megelőzte spanyol riválisát.
„Nagyon szerettem volna dobogóra állni egyéniben is, örülök, hogy ilyen jól sikerült a hajrá és a spanyol lányt le tudtam nyúlni, pedig nagyon próbálkozott a könyökével. Nagyon elfáradtam, nem esett jól ez az úszás, de megint sokat tanultam és megyek előre” – nyilatkozott az M4 Sportnak Fábián Bettina, akinek párja, Betlehem Dávid néhány órával korábban Európa-bajnok lett ezen a távon, szerdán pedig harmadik volt az olimpiai számban, 10 kilométeren.
Fizikailag és morálisan egyaránt emberpróbáló a Budapest–Bamako-rali, hiszen félelmetes terepeken kell sok ezer kilométert megtenni, ahol szörnyű emberi sorsokkal találkoznak a résztvevők – értékelte a Krónikának Vajda Lóránd szatmárnémeti motoros.
Molnár Endre vízilabdázót a nyári, szingapúri vizes világbajnokságon beiktatják a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába (ISHOF). A kapuslegenda székelyföldi származású, Gyergyószentmiklóson született.
A címvédő Liverpool lesz a továbbjutását már szerdán bebiztosító Newcastle United ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében.
A spanyol futballbírók keresnek a legjobban Európában: a nemzetközi szereplésekkel akár az évi 300 ezer eurós fizetést is elérhetik. Kovács István nagykárolyi játékvezető ettől távol áll, de nem szégyenkezhet.
Vereséggel kezdte a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körét, miután csoportja szerda esti első mérkőzésén hazai medencében kikapott az olasz Savonától. A csoport rangadóján a címvédő Ferencváros lelépte spanyol ellenfelét.
Kétszettes (6:1, 6:1) sima vereséget szenvedett kedd este Simona Halep Lucia Bronzettitől Kolozsváron a 275 094 dolláros összdíjazású Transylvania Open első fordulójában. Halep a mérkőzést követően bejelentette visszavonulását.
A címvédő Real Madrid a 2023-ban győztes Manchester Cityvel csap össze a labdarúgó Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőbe jutásért.
A Ferencváros hazai pályán 4–3-re legyőzte a holland AZ Alkmaar csapatát az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, így a 17. pozícióban végzett és bebiztosította helyét a sorozat februári folytatásában.
A spanyol labdarúgó élvonalban szereplő Real Valladolidban folytatja pályafutását Nikitscher Tamás magyar válogatott focista.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra kikapott a társházigazda horvátoktól a világbajnokság negyedöntőjében, így búcsúzott, és a nyolcadik helyen végzett.
szóljon hozzá!