Fotó: MTI
2011. június 20., 08:332011. június 20., 08:33
A magyar versenyzők már a döntők első napján nagyszerű teljesítményt nyújtottak: szombaton 1000 m-en három arany- és egy bronzérmet szereztek. A győzelem Kovács Katalin (K-1), a Szabó Gabriella, Csipes Tamara (K-2) és a férfi kenus négyes nevéhez fűződött. A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajak kettes harmadik lett.
A női kajakosoknál a kétszeres ötkarikás és 29-szeres világbajnok Kovács Katalin a tavalyi Eb-n meglepetésre leszorult a dobogóról, csak negyedik lett, s most mindenképpen javítani akart. Ez olyannyira sikerült, hogy esélyeshez méltóan egészen aranyéremig száguldott, gyakorlatilag nem is nagyon volt ellenfele. „Azzal azért tisztában vagyok, hogy ez nem az ötszázas mezőny, de azért természetesen nagyon örülök” – nyilatkozta Kovács.
A párosoknál Szabó Gabriella és Csipes Tamara világ- és Európa-bajnoki címvédőhöz méltóan versenyzett, s bár a németek rájuk ijesztettek – féltávnál vezettek is –, ez nem zavarta meg őket abban, hogy újabb közös diadalt ünnepelhessenek, és megvédjék a tavaly Trasonában kiharcolt címüket. „Nagyon kemény verseny volt, elsősorban a hajónkra ragadó rengeteg hínár miatt, ez pszichésen is óriási erőpróba volt – árulta el a célba érkezést követően Szabó. – A taktikánk szerint leginkább az oroszokra akartunk figyelni, de ez mindjárt az elején borult, mert a németek jöttek nagyon. Attól nem ijedtünk meg, hogy féltávnál átvették a vezetést, mert éreztem, hogy sok van még bennünk, csak azok a fránya hínárok ne lettek volna.” Csipes annyit tett hozzá, ha nincs ott a társa, lehet, hogy már feladta volna, mert nagyon kemény verseny volt. A végén jött a csattanó: a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Tóth Márton, Mike Róbert összeállítású kenus kvartett nagyszerű produkciót nyújtva első lett a hat hajót számláló mezőnyben. „Eddig négy edzésünk volt összesen, számunkra is teljesen meglepő, hogy ilyen jól sikerült összeszoknunk” – fogalmazott Tóth.
A szombati nap magyar bronzérmét a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos kettes szállította, teljesítve a célkitűzést. Ez viszont messze nem sikerült Vajda Attilának, a kenu egyes aktuális olimpiai, korábbi világbajnokának, aki csak nyolcadik lett. „Most ennyit bírtam, szerintem ez várható is volt, hiszen a múlt heti válogató sokat kivett belőlem. Tudtam, hogy ez az Eb elsülhet jól és rosszul is, sajnos az utóbbi történt. Most szerencsére lesz egy kis pihenőm” – mondta Peking bajnoka.
Tegnap 500 méteren kezdődött a magyar éremgyártás. Győzelem a címét megvédő Kozák Danuta (K-1), valamint a Csipes Tamara, Kovács Katalin duó (K-2) nevéhez fűződött, míg a Szabó Gabriella, Kozák, Kárász Anna, Benedek Dalma összeállítású kajak négyes és a Takács Kincső, Obermayer Dorina kenus duó a második helyen ért célba. A Domino Honvéd 24 éves lapátforgatója, Kozák egyesben nagyszerűen versenyzett, jól rajtolt, s bár féltávnál még az ukránok pekingi bajnoka, Inna Oszipenko-Radomska előtte haladt, a célba – egy hajó előnnyel – már ő érkezett elsőként. „Elindultam, és már akkor tudtam, hogy meglesz. Attól sem ijedtem meg, hogy 250-nél Radomska előttem volt, mert tudtam, hogy meg tudom verni, hiába ő az olimpiai bajnok, valahogy vele szemben van egy pszichikai előnyöm, mert korábban már kétszer is legyőztem. Nagyon meglepődtem, hogy ennyivel sikerült nyernem, hiszen az elmúlt két hét feszültsége éppen ma reggel jött ki rajtam” – értékelt az MTI-nek Kozák.
A Csipes, Kovács kettős – amely a fiatalság és a rutin kombinációja, hiszen előbbi 21, utóbbi pedig 35 éves – klubtársuknál jóval nagyobb csatára kényszerült a fináléban. Féltávnál még csak az ötödik helyen haladtak a magyarok, aztán méterről méterre zárkóztak fel, s közvetlenül a befutó előtt a sokáig vezető lengyel egység elé kerültek, s végül 13 századmásodperc előnnyel ők csaptak először a célba. „Rég örültem ennyire egy győzelemnek – árulta el Kovács. – Az esélytelenek nyugalmával rajtoltunk, hiszen komoly versenyen így, ebben a beülési sorrendben ez volt az első pályánk.”
A női négyesnek – amelynek eddig szintén nem sok esélye volt együtt gyakorolni – ezúttal nem az ősi rivális németek, hanem a fehéroroszok voltak a legnagyobb ellenfelei, de utóbbiak a rajttól a célig olyan tempót diktáltak, amelyre a Szabó vezette magyaroknak nem volt válasza. „Kicsit csalódottak vagyunk, az előfutam alapján többet vártunk magunktól, bár tény, hogy most mentünk harmadszor együtt – mondta Benedek. – Kicsit unom már, hogy az Eb-ken mindig másodikak vagyunk.” A világversenyen ezúttal debütáló női kenu páros számban mindössze négy nevező volt, az Obermayer, Takács duó a fehéroroszok mögött és az oroszokat, valamint az ukránokat megelőzve lett ezüstérmes.
Később 200 méteren mindhárom éremből egyet-egyet szereztek a magyar versenyzők. A Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakos duó szoros versenyben nagyszerű győzelmet aratott – Kovács harmadik, Kozák pedig második aranyát gyűjtötte be a szerb fővárosban, előbbi pályafutása 25. Eb-aranyát szerezte –, és a magyar tábornak szintén nagy örömöt szerzett a kajakos Molnár Péter második, valamint a Bozsik Attila, Horváth Gábor kenu kettes harmadik helye. Az utolsó, 5000 méteres döntőkben már nem született magyar érem.
„Az én elvárásaimnak és a szurkolóknak is megfelelt a csapat ezzel az éremszámmal, amellyel az élen zártunk a nemzetek közötti versenyben – értékelte az MTI-nek a kontinensviadalt Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek tanítványai sorozatban ötödször nyernek hat aranyat az
Eb-n. – A hölgyek megint kimagaslóan szerepeltek, és a másik két szakágban is születtek értékes helyezéseink és érmeink. Ezzel együtt ért azért csalódás is, gondolok itt az olimpiai bajnok Vajda Attila nyolcadik helyére ezer méteren. A másik, pozitív oldalon Molnár Péter 200-as ezüstérmét szeretném kiemelni, ami remek és nem várt eredmény volt.”
A román küldöttség a Liviu Dumitrescu, Victor Mihalachi kenus párosra lehet a legbüszkébb, a duó ugyanis tegnap 500 méteren megvédte Európa-bajnoki címét. Ugyanez a kettes szombaton 1000 méteren bronzérmes lett, akárcsak – meglepetésre – a Traian Neagu, Toni Ioneticu, Ştefan Vasile és Ionel Gavrilă alkotta kajak négyes. Az ezüstérmet Iosif Chirilă szerezte meg kajak egyesben.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!