Liga 1: megtörte a jeget a Temesvári ACS Poli

Szezonbeli első három pontját szerezte meg a Temesvári Poli ACS élvonalbeli labdarúgócsapata, amikor a Liga 1 ötödik fordulójának hétfő esti zárómeccsén 3-2-re legyőzte a vendég Craiovát.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. augusztus 23., 18:582016. augusztus 23., 18:58

A siker még Ionuț Popa vezetőedzőt is meglepte, bevallása szerint a legutóbbi, Botoșani elleni kudarc után most még neki is hihetetlennek tűnik ez az eredmény. „Megpróbáltunk változtatni. Most adtam egy szabadnapot a játékosoknak, átalakítottam a védelmünket, és néhányukat elküldtem a fiókcsapathoz. Nem tudom, hogy ez segített-e, de kijött a lépés” – ecsetelte a meccs után.

A bíráskodást vitató Craiovától senki sem akart nyilatkozni, ám ez nem lepte meg Popát. „A Craiova egy jó csapat, négy olyan futballistája is van, akiket én is szívesen látnék a keretemben. Ők nem gondolták, hogy kikapnak, mint ahogyan mi sem azt, hogy nyerni fogunk” – tette hozzá. Tanítványai közül Artean büntetőből szerezte meg a vezetést a 45. percben, de ezzel még nem ért véget a tizenegyesek sorozata, mert a 61. percben Zlantinski ugyancsak büntetőből egyenlített. Hét perccel ezután már a vendégek voltak előnyben Nuno Rocha akciógólja révén, csakhogy a hajrában újabb büntetőt ítéltek meg a Bega-partiaknak, és miután Artean ebből duplázott (82. perc), a 90. percben Bărbuț beállította a végeredményt.

A szezont 14 pont levonással kezdő Temesvár így most mínusz 11 ponttal sereghajtó, a Craiova pedig nem tudta megelőzni a 11 ponttal listavezető Dinamót, hanem 9 ponttal maradva lecsúszott az összetett negyedik helyére. Az egy meccsel kevesebbet játszott Steaua 10 ponttal a második, míg a harmadik helyen most a Târgu Jiu-i Pandurii (9 pont) áll. A Medgyesen hétfőn gól nélküli döntetlent játszó Botoșani 7 ponttal az ötödik.

A mezőnyben immár csak a Marosvásárhelyi ASA-nak nem sikerült az idei szezonban pontot szereznie, ezért hat pont levonásos büntetésének terhe mellett a 13. helyen tanyázik, miközben a vele megegyező mértékben szankcionált Kolozsvári CFR a 12., de immár kikerült a „mínuszzónából”, és 2 ponttal elmaradva áll a bajnoki címvédő, eddig csak négy pontot gyűjtő Giurgiui Astra mögött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK