Liga 1: feljuthat a Nagyszeben

Újabb fordulat a licencbotrányban: a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) rendhagyó helyzeteket kezelő tanácsa tegnap kimondta, az FC Temesvár, a Besztercei Gloria, illetve a feljutást kiharcoló Nagyváradi Bihar FC a Liga 1-es licenc hiányában a másodosztályban indul a következő szezonban.

Páva Adorján

2011. június 23., 07:432011. június 23., 07:43

A felszabadult három hely egyike az egyetlen, licenccel rendelkező kiesőt, a Sportul Studenţescet illeti meg. A Liga 2 második csoportjából második helyezettként feljutott váradiak helyét a harmadikként zárt Mioveni veszi át, a 18-as mezőny fennmaradó helyéért pedig osztályozót vív a másodosztály első csoportjának harmadik helyezettje, a Săgeata Năvodari a második csoport negyedikjével, a Nagyszebeni Voinţával.

A Mircea Sandu FRF-elnök, valamint Dumitru Dragomir és Octavian Goga FRF-alelnökök által alkotott testület a versenybizottság igazgatója, Dumitru Mihalache jelentése nyomán hozta meg döntését. A versenybizottság az érvényben lévő szabályok szerint helybenhagyta a licencadó testület – eddig jogerős – ítéletét, miszerint a licencvizsgán a fellebbezések után megbukott ezüstérmes Temesvárt és a 14.-ként zárt Besztercét ki kell zárni az élvonalból, ahová a nagyváradiak nem juthatnak fel hasonló okok miatt.

Rögtönzött a FRF

A FRF rendhagyó helyzeteket kezelő tanácsa ezután arról is döntött, mely csapatok tölthetik be a megüresedett helyeket. Az elmúlt idényben az élvonalban szerepelt két együttes helyét a szabályzat szerint a legjobb mérleggel kiesők vehetnék át, ám a Craiova (15. helyezett), a Brăneşti (16.) és az Urziceni (17.) sem kapott Liga 1-es licencet a következő idényre, a vonal alatt végzett csapatok közül egyedül a sereghajtó Sportul örülhet a fejleményeknek, amely mínusz 2 ponttal kezd, hiszen ennyi hiányzott ahhoz, hogy elérje a 25 pontos kötelező minimumot. A Bihar esetében szintén a szabályzatot vették figyelembe a Mioveni „előléptetésével”, a harmadik beugró megnevezésekor azonban rögtönözniük kellett a FRF vezetőinek, akik végül úgy döntöttek, a két Liga 2-es csoport licencet birtokló tagjai közül a „várólistákon” első helyen álló együttesek osztályozót játszanak az élvonalbeli szereplésért. Így a Năvodari és a Nagyszeben július 2-án és 6-án oda-vissza vágós rendszerben küzd meg a Liga 1-es indulásért, az első meccs helyszínét ma sorsolják ki.

Hogy juthat fel a Năvodari?

Érdekesség, hogy a Liga 1 kapujába állított két másodosztályos csapat első fokon nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, miközben a Temesvár, a Beszterce és a Nagyvárad akkor zöld utat kapott. Azonban a fellebbviteli bizottság utóbbi három csapatnál már „végzetes” rendellenességeket talált, míg a Năvodari és a Nagyszeben esetében éppen fordítva járt el. Előbbi helyzete kétszeresen is visszás. A télen a FRF menet közben olyan szabályt hozott, mely szerint az elmúlt három évben nem a pályán elért eredmények révén – például egyesülés segítségével – osztályt váltott együttesek a manőverezés időpontjától számított három éven belül nem juthatnak fel az élvonalba. Ez a Săgeatát is érintette, hiszen 2009-ben még Stejaru néven harmadosztályosként helyet cserélt a másodosztályos Bufteával. A FRF akkor el is tiltotta a feljutástól, így mindenkit meglepett, amikor a licencadó testület a fellebbezések után indulási jogot adott a Săgeatának. A „licencek ura”, Viorel Duru azzal magyarázta a Năvodari „felkarolását”, hogy a FRF fellebbviteli bizottsága korábban felmentette a csapatot a télen hozott ítélet alól, ám erről a határozatról addig senki nem hallott, és a román szövetség sem közölte hivatalosan.

A Nagyszeben élne a nem várt lehetőséggel

Ez csöppet sem zavarja a Nagyszebeni Voinţát, amely most négyéves története legnagyobb sikere kapujába került. Az Alexandru Pelici által felkészített együttes – újoncként – a 16. fordulóban még veretlenül vezette a második csoport táblázatát, ám a bajnokság második felében visszaesett, most azonban óriási lehetőséget kapott. „Nagyon boldog vagyok, hogy az egyszázaléknyi esélyünk valóra vált, és az élvonalba jutásért küzdhetünk. Örömmel fogadjuk a FRF jó döntését. Remélem, sikerül élnünk ezzel a hihetetlen lehetőséggel, és feljutunk a Liga 1-be” – nyilatkozta Ioan Hămbăşan, a nagyszebeni csapat tulajdonosa.

Közben perre mennek Lausanne-ban

A Nagyszebenhez hasonlóan a Năvodari, illetve a Mioveni és a Sportul is örömét fejezte ki a FRF döntése hallatán, azt azonban nem tudni, mi történik, ha a lausanne-i Sportdöntőbíróság elfogadja a Temesvár, a Beszterce és a Nagyvárad fellebbezését. Ugyanis hétfőn a FRF végrehajtó tanácsa – amint arról lapunkban is beszámoltunk – oly módon változtatta meg a szabályokat, hogy a licencadó testület fellebbviteli bizottságának döntései ne maradjanak jogerősek, és meg lehessen támadni őket a nemzetközi bíróságon. Az érintett csapatok jelezték, élnek is a lehetőséggel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben