Kedvenc csapatát győzte le vezetőedzőként Vasile Miriuță, ugyanis a Kolozsvári CFR 2-0-ra megnyerte az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóját a Dinamo ellen.
2016. november 22., 17:042016. november 22., 17:04
A hétfő esti találkozó előtt a két alakulat még azonos pontszámmal állt a felsőházi rájátszásba jutást jelentő ötödik és hatodik helyen, ám mostantól már a szezont hat pont levonásával kezdő fellegváriak vannak lépéselőnyben.
Köszönhetően annak, hogy a spanyol Juan Ruiz már a harmadik percben vezetést szerzett Bukarestben, majd a 28. percben a horvát Tomislav Sorsa növelte a vendégek előnyét. Ioan Andone „piros-fehér” legénységéből Antun Palic büntetőt hagyott ki (18. perc), majd Dorin Rotariu és a szlovák Adam Nemec révén több veszélyes helyzetet is kialakított, de a CFR-védelem megingathatatlannak bizonyult.
Ehhez Miriuță szerint kellett némi szerencse is, de a második játékrészben már hatékonyan összezártak, ezért csak gratulálni tudott tanítványainak a sikerért. „Már nem foglalkozunk azzal a hat ponttal, amit levontak tőlünk, és ahogyan korábban is mondtam: a célunk, hogy a felsőházi rájátszásba jussunk\" – nyilatkozta a DigiSportnak a meccs végén.
A szurkolók által lemondásra „biztatott\" Ioan Andone eközben „balesetnek\" nevezte a történteket, mert ő nem látta jobbnak a szervezetten futballozó kolozsváriakat. A Dinamo sportigazgatóját, Adrian Mutut leginkább játékosaik hozzáállása bosszantotta, csalódott, amiért nem értették meg az összecsapás fontosságát. „A játék szempontjából egy középszerű csapat vagyunk, de decemberben lesznek változások a keretben\" – közölte a ProSport keddi online műsorában Mutu.
A 16. forduló összességében a Kolozsvári CFR-nek kedvezett leginkább, mert amellett, hogy megerősítette pozícióját a Dinamóval szemben, még az előtte állókhoz képest is faragott hátrányából. Ebben az etapban ugyanis a Steaua és a Craiova is kikapott az első két helyen, miközben a harmadik és a negyedik helyen álló Medgyesi Gaz Metan és Viitorul Konstanca megyei derbije 1-1-re végződött hétfő este.
A labdarúgó-Liga 1 állása:
1. Steaua 16 10 3 3 22-11 33
2. Craiova 16 9 3 4 23-16 30
3. Medgyes 16 7 6 3 21-17 27
4. Viitorul 16 8 3 5 19-17 27
5. CFR* 16 9 5 2 28-12 26
6. Dinamo 16 6 5 5 26-19 23
7. Botoșani 16 7 2 7 23-17 23
8. Voluntari 16 6 3 7 22-22 21
9. Astra 16 5 5 6 13-20 20
10. Pandurii 16 5 5 6 17-20 20
11. Chiajna 16 4 4 8 8-18 16
12. Iași 16 3 4 9 13-19 13
13. ASA* 16 2 3 11 12-29 3
14. Poli** 16 4 3 9 16-29 1
* a CFR-t és az ASA-t 6 pont levonásával büntették
** a Polit 14 pont levonásával büntették
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!