Fotó: Barabás Ákos
Átfogó sportstratégia kidolgozása is célja Székelyudvarhely új városvezetésének, ennek szellemében pedig Gálfi Árpád polgármester hétfőn bemutatta a város első sportnagykövetét, László Csabát.
2016. július 19., 13:242016. július 19., 13:24
2016. július 19., 13:252016. július 19., 13:25
Gálfi Árpád ünnepélyesen felkérte László Csaba labdarúgóedzőt, hogy legyen a város sportnagykövete, a szakember pedig el is fogadta a tisztséget. „A város korábban bezárkózott, ezen fogunk változtatni, mindenféle szinten új időszak kezdődik, így a sportéletben is. Bővíteni akarjuk kapcsolatainkat, az utóbbi időben ez ügyben egyeztetések, megbeszélések folytak. Ehhez intenzív együttműködés szükséges, be kell vonzani a szakértelmet, a tapasztalatot és az ehhez szükséges tőkét” – nyitotta meg a hétfői sajtótájékoztatót Gálfi Árpád polgármester.
Az új városvezető elmondta, a továbbiakban különböző szakembereket kérnek fel arra, hogy a város követei legyenek, kapcsolatrendszerükkel és tapasztalatukkal elősegítsék Udvarhely fejlődését. „Elindítottunk egy folyamatot, melynek kezdetén László Csaba lesz a város első sportnagykövete, aki a labdarúgás területén a helyi szakemberekkel közösen fog tevékenykedni, hogy még jobban fellendítsék az utánpótlásképzést” – mondta a polgármester.
Nemzetközi szinten gyarapított szaktudás
László Csaba Székelyudvarhelyen született, játékosként a Székelyudvarhelyi Haladás, valamint a Székelykeresztúri Egyesülés csapatában játszott. Lothar Matthäus egykori szövetségi kapitány mellett a magyar válogatott másodedzője volt, és a Ferencvárost is vezette.
Ezt követően két éven keresztül az ugandai válogatottat irányította. 2008 nyarán a skót Hearts csapatához került, amellyel a harmadik helyen zárt. A sikernek köszönhetően 2009-ben az év edzőjének választották Skóciában. A 2010/2011-es szezonban a belga Charleroi edzője volt, majd 2012. januárjában a litván válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki. Dolgozott az MTK játékos-megfigyelőjeként, majd vezetőedzőjeként is.
László Csaba megtisztelőnek tartotta a nagyköveti tisztséget, amit természetesen szívesen el is fogadott. „Nagyon sokat köszönhetek a városnak, hiszen itt születtem, itt nőttem fel, itt tanultam, nagyon sok barátom van itt. Remélem, hogy Udvarhely hasznára válik majd az a szaktudás és kapcsolatrendszer, amelyet az elmúlt években felépítettem. Az udvarhelyi nagypályás labdarúgás nincs a legjobb helyzetben, szerintem most nem a profizmusra, hanem az utánpótlás-nevelésre kell fektetni a hangsúlyt. Az elkövetkezőkben egy vázat kell felépítenünk, l tisztáznunk kell, mit várunk el egymástól, mit tudunk a város érdekében tenni” – nyilatkozta László Csaba, majd hozzátette, hogy infrastrukturális fejlesztésekre is szükség lesz.
Kérdésünkre a szakember elmondta, hogy olyan fejlesztési terven fognak dolgozni, melyben a Székelyudvarhelyi FC, a Székelyföldi Labdarúgó-akadémia és a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia is egyenlő partner lesz.
„Közös célunk, hogy a Székelyföldről egyre több olyan, magyar vagy román első osztályban játszó labdarúgó kerüljön ki, akikre később büszkék lehetünk. Ez a gyerekeknek is óriási löketet ad” – tette hozzá.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!