Kitüntetéssel tértek vissza a G. I. Joe-k az olasz csatából
Fotó: Krónika
E csoport: Olaszország–Egyesült Államok 1-1
Mintha iraki vagy afganisztáni bevetésen lettek volna, úgy harcoltak az Egyesült Államok játékosai Olaszország ellen, és a néha tényleg csatának beillő találkozón ennek meg is lett az eredménye: a döntetlennel még élnek az amerikaiak továbbjutási esélyei.
Bruce Arena agresszívan letámadó tanítványai több helyzetet is kidolgoztak a meccs elején, de gólt mégis az olaszok szereztek: a 23. percben Pirlo szabadrúgásból a kapu elé csavart labdáját az előrevetődő Gilardino a jobb sarokba csúsztatta. Négy perccel később ismét egy olasz játékos rúgott gólt, ám Zaccardo felszabadítási kísérlete Buffon kapujában kötött ki. Az egyenlítés után egy perccel a McBride-ot szándékosan lekönyöklő De Rossi kiállítása növelte az amerikai örömöt és önbizalmat, miközben Marcello Lippi olasz mester merész húzásra kényszerült: Totti helyett Gattuso állt be. Igaz ekkor még nem tudhatta, hogy a hátrány hamarosan előnnyé válik: az uruguayi Jorge Larrionda az első félidő végén és a második játékrész elején is kiállított egy amerikait. A szigorúság ellenére kiszaladt a kezéből a mérkőzés, a létszámcsökkenés után is lendületesen folytatódó találkozón több nyilvánvaló szabálytalanságot sem torolt meg. Bár az olaszok gyakorlatilag egy félidőt eggyel többen voltak a pályán, létszámfölényük mégsem volt teljes, mert a derekára rúgást kapó Perrotta 25 percig csak sántikált a jobb oldalon, miközben az elfogyott lehetőségek miatt lecserélni már nem lehetett. Ennek ellenére nem véletlenül Kellert választották mérkőzés legjobbjának, az amerikai kapus Del Piero két lövését is bravúrral hárította. A tengerentúliak sem csak védekeztek, bár egy látványos lesgólon kívül többre nem futotta erejükből a vb egyik leghősiesebb mérkőzésén. „Micsoda meccset játszottak az amerikaiak. Egyszerűen csodálatos, amit kilenc emberrel előadtak” – ámult el az olasz Cannavaro a lefújás után. Megállapításával Bruce Arena is egyetértett: „Ritkán tapasztalható körülmények között, kiváló mérkőzést produkáltak a fiúk. Nagy iram, kemény küzdelem jellemezte a mérkőzést, a bírónak nehéz dolga volt. De Rossi kiállítása teljesen jogos volt, Mastroenié megítélés kérdése, de elfogadható döntés, míg Pope leküldését túlságosan szigorúnak ítélem.”
Szakértőnk: Selymes Tibor Selymes Tibor, aki a román válogatottal negyeddöntős volt az 1994-es vb-n úgy látja, az Egyesült Államok bebizonyította, miért is tartozik a világ élvonalához: „A mindenki által ismert, de kevesek által kivédhető olasz taktika ezúttal nem működött. A vezetés menetrend szerint érkezett, de a magabiztosságáról híres itáliai védelem Zaccardo nevetséges megmozdulása révén összehozott egy öngólt, hogy aztán De Rossi elfogadhatatlan tette az amerikaiakat hozza lépés- és emberelőnybe. Az egyéni fegyelmezetlenségek után Marcello Lippi jól döntött, amikor lecserélte a sárga lapjával együtt forrongó Tottit, de ki gondolta volna, hogy nem sokára mekkora szükség lett volna játékára, amikor az ellenféltől – szintén jogosan – két embert is kiállítottak. A masszívan védekező és ügyesen ellentámadó észak-amerikaiak megmutatták, hogy emberhátrányban is rendezetten fociznak, és képesek megakasztani az olaszok jellemzően felépített támadásait.”
E csoport, 2. forduló: Olaszország– Egyesült Államok 1-1 (1-1). Kaiserslautern, 45 ezer néző. Vezette: Larrionda (uruguayi). Gólszerzők: Gilardino (23.), ill. Zaccardo (27., öngól). Kiállítva: De Rossi (28.), ill. Mastroeni (45.), Pope (47.). Olaszország: Buffon – Zaccardo (Del Piero, 54.), Nesta, Cannavaro, Zambrotta – De Rossi, Pirlo, Perrotta – Totti (Gattuso, 35.) – Toni (Iaquinta, 62.), Gilardino. Egyesült Államok: Keller – Cherundolo, Onyewu, Pope, Bocanegra – Dempsey (Beasley, 63.), Reyna, Mastroeni, Convey (Conrad, 52.) – Donovan, McBride.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!