2010. december 17., 10:222010. december 17., 10:22
A bukarestieknek elég lett volna egy döntetlen a továbbjutáshoz, és ez meg is látszott játékukon: a piros-kékek a mérkőzés nagy részében csak a védekezéssel törődtek.
Ám a hosszabbítás percei – akárcsak a bukaresti, 3-3-mal végződött mérkőzésen, amelyen a románok 3-0-ra vezettek – végzetesnek bizonyultak a Steaua számára, amely így – utolsó romániai klubcsapatként – elbúcsúzott a nemzetközi porondtól. „Kijelenthetjük, hogy balszerencsénk volt a bukaresti és a nápolyi meccsen is.
Nem sikerült továbbjutnunk, de így is büszke vagyok játékosaimra, akik jól küzdöttek, nem volt gond a hozzáállásukkal. Mindent összevetve jó meccseket játszottunk az Európa Liga csoportkörében, jó hírét vittük a román futballnak” – nyilatkozta Marius Lăcătuş vezetőedző, akinek csapata 6 pontot gyűjtve a csoport harmadik helyén végzett a 10 pontos Liverpool és a 7 pontos Napoli mögött, illetve az 5 pontos Utrecht előtt.
A szerdai játéknapon még két továbbjutó hely talált gazdára. A J jelű négyesben a Borussia Dortmundnak nyernie kellett volna Sevillában a továbbjutáshoz, ám végül 2-2-es döntetlen született, így a PSG mögött a spanyol alakulat jutott tovább, a német bajnokságot óriási előnnyel vezető Dortmund pedig kiesett.
A D csoportban a Dinamo Zágráb otthon fogadta közvetlen riválisát, a PAOK Szalonikit: a görögök 1-0-s győzelemmel biztosították be továbbjutásukat. A csütörtöki mérkőzések lapzártánk után értek véget. A kiesési szakasz első körének párosításait pénteken sorsolják ki (Eurosport, 14.00), akárcsak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős összecsapásait (Eurosport, 13.00).
Napoli–Steaua 1-0 (Cavani (93.),
FC Liverpool–Utrecht 0-0.
A csoport végeredménye:
1. Liverpool 10 pont,
2. Napoli 7,
3. Steaua 6,
4. Utrecht 5.
J csoport:
Karpati Lviv–PSG 1-1,
FC Sevilla–Borussia Dortmund 2-2.
A csoport végeredménye:
1. PSG 12,
2. Sevilla 10,
3. Dortmund 9,
4. Lviv 1.
L csoport:
Besiktas–Bécsi Rapid 2-0,
FC Porto–CSZKA Szófia 3-1.
A csoport végeredménye:
1. Porto 16,
2. Besiktas 13,
3. Rapid 3,
4. Szófia 3.
D csoport:
Dinamo Zágráb–PAOK Szaloniki 0-1,
Bruges–Villarreal 1-2.
A csoport végeredménye:
1. Villarreal 12,
2. PAOK 11,
3. Zágráb 7,
4. Bruges 3.
E csoport:
Alkmaar–BATE Boriszov 3-0,
Dinamo Kijev–Sheriff Tiraszpol 0-0.
A csoport végeredménye:
1. Kijev 11,
2. BATE 10,
3. Alkmaar 7,
4. Tiraszpol 5.
F csoport:
Sparta Prága–CSZKA Moszkva 1-1,
Lausanne–Palermo 0-1.
A csoport végeredménye:
1. CSZKA Moszkva 16,
2. Sparta 9,
3. Palermo 7,
4. Lausanne 1.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.