Kevin Primeau lesz az új magyar hokikapitány

Kevin Primeau, a Sapa Fehérvár AV19 kanadai vezetőedzője (képünkön) lesz a magyar válogatott új szövetségi kapitánya – döntött a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) csütörtöki elnökségi ülésén.

Hírösszefoglaló

2011. július 08., 09:292011. július 08., 09:29

 A testület elfogadta a szakmai bizottság előterjesztését, és felkérte Kovács Csaba szakmai alelnököt, hogy kössön szerződést a székesfehérvári csapat trénerével, aki eddig az ifjúsági válogatott edzőjeként dolgozott az MJSZ megbízásából – írja a Jégkorong.blog.hu. Az internetes szaklap úgy tudja, elődje, Ted Sator – aki két világbajnokságon is ezüstéremig vezette a magyar válogatottat, a döntő meccseket Szlovénia, majd Olaszország ellen bukta el – a szakmai beszámolójában már tavaszszal, a budapesti vb után jelezte, nem kíván pozíciójában maradni, egyúttal Primeau-t ajánlotta utódjául.

Az 56 éves Primeau július 31-én érkezik Magyarországra, a Fehérvár akkor kezdi meg a közvetlen felkészülést a szezonra. Tíz éve csak külföldi edző irányítja a magyar válogatott munkáját. Primeau a negyedik a sorban, Jan Jasko, Pat Cortina és Ted Sator egyaránt eljuttatták a csapatot a divízió 1-es világbajnokság első vagy második helyéig. A vb-rendszer átszervezése miatt 2012-től az eddigieknél jóval erősebb hatos csoportban szerepel a válogatott, amelyben nem lesz gyenge csapat, cserébe nemcsak az első, a második hely is A csoportot ér. Az új rendszer szerint az egyes divíziókban nem egymással egyenértékű csoportok lesznek, hanem erősorrendben szerepelnek a csapatok hatosával.

Magyarország a divízió I A csoportjában az elitbe jutásért küzdhet, ehhez az első két helyen kell végeznie egy olyan csoportban, ahol 2012-ben Ausztria, Szlovénia, Nagy-Britannia, Japán és Ukrajna lesz az ellenfél. A tornát jövő április 15. és 21. között Ljubljanában rendezik. Ebből a hatosból kettő feljut az A-ba, egy kiesik a B-be, ahová Románia is besorolást kapott. Tom Skinner csapata idén jutott fel a divízió I-be, ám az átszervezés nyomán gyakorlatilag jövőre ismét a harmadik vonalban folytatja. Románia a lengyelekkel, a dél-koreaiakkal, a litvánokkal, a hollandokkal és az ausztrálokkal méri össze erejét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben