Két bottal, egy lábon

Továbbra is nehéz helyzetben a Szászmedgyesi Gaz Metan Hat héttel a Szászmedgyesi Gaz Metan súlyos buszszerencsétlensége után és egy héttel a másodosztály 3. fordulója előtt, amikor a Varró Sándor által irányított csapatnak már játszania kell a Nagybányai FC ellen, a Szeben megyei együttes szétforgácsolódva – ki újabb műtétek előtt, ki begipszelt végtagokkal, sebészeti fémrudakkal összecsavarozott csontokkal – „várja” a 2006/2007-es idénykezdetet a kétfordulós kényszerpihenő után.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. augusztus 17., 00:002006. augusztus 17., 00:00

Labdarúgás
Varró Sándor keserű iróniával foglalta össze a Krónikának jelenlegi egészségi állapotát: „két bottal, egy lábon”. A tréner elpanaszolta, az utóbbi hetekben járni sem tudott, s most arra vár, hogy távolítsák el lábából a csavarokat, járógipszet kapjon, hogy legalább az edzéseken részt vehessen. „Három hete a segédedző, Constantin Cenan foglalkozik az épen maradt, illetve az éppen hogy felépült játékosokkal. Állandóan egyeztetünk, összeállítottam az edzésprogramot, de mégiscsak nekem kellene ott lennem – mondta el a szakember. – Hotico, Petelean, Gego, Dan Lucian, Dudicean, Pop Cristi játékára csak hónapok múltán számíthatunk. Buzean már edz, Pop Alex is lassan felépül”. A fizikai sérülések mellett a baleset utáni lelki bántalmak is komoly gondot okoznak a szászmedgyesiek keretén belül. „Mindanynyiunkban traumaként hat még mindig, ha visszagondolunk a szerencsétlenségre. A klub pszichológust alkalmazott, de nehéz elfelejteni azt, ami történt. Álmomban visszatér a baleset pillanata, tisztán emlékszem mindenre” – árulta el a medgyesiek vezetőedzője.
Ilyen körülmények között az eredetileg komoly feljutási esélyekkel rendelkező Gaz Metan céljai szerényebbé váltak. „Úgy egyeztünk meg a klubvezetéssel, hogy az első tíz hely valamelyikét szeretnénk megszerezni, de gyakorlatilag a kiesés elkerülése a cél. Időközben több tapasztalt játékost is leigazoltunk – Ciprian Prodant, Marian Sandut, Iorgát, Bãlãut, Ionuþ Constantint, illetve junior korú futballistákat is –, ám az összeszokottság hiányában nem várhatunk többet magunktól” – vázolta fel lapunknak Varró a kilátásokat a már megkezdődött idényre nézve.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában