Kedden sorsolnak a Nemzetek Ligájában, nem kerülhetnek össze a magyarok és a románok

•  Fotó: UEFA

Fotó: UEFA

Kedden sorsolják a csoportbeosztását a Nemzetek Ligája második kiírásának, amellyel tulajdonképpen megkezdődik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata is.

MTI

2020. március 02., 13:362020. március 02., 13:36

2020. március 02., 13:392020. március 02., 13:39

A két évvel ezelőtt rajtolt NL osztályait a debütáló kiírás tapasztalatai alapján átalakították, így a magyarok egy osztállyal feljebb, immár a második vonalban szerepelnek majd. Az átalakítás nyomán az A, B és C osztály mezőnye egyaránt 16 csapatos lett a sorozat 2020/21-es idényére, a D-ben pedig hét együttes maradt. Korábban az első két vonalban csak 12-12 nemzeti együttes, a harmadikban pedig 15 szerepelt. A felsőbb osztályok létszámemelésének következtében lépett szintet a magyar válogatott.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata az Amszterdamban kedden 18 órától esedékes sorsolást a másodosztály negyedik kalapjában várja Bulgária, Izrael és Románia társaságában, utóbbiakat így nem kaphatja ellenfélül.

Az elsőből az oroszokat, osztrákokat, walesieket, cseheket, a másodikból a skótokat, norvégokat, szerbeket, finneket, a harmadikból pedig a szlovákokat, törököket, íreket és északíreket kaphatja Magyarország.

A Nemzetek Ligájában a 2022-es vb 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kel el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a világbajnoki selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy duplafordulós körben bonyolítják le. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott. A katari vb európai selejtezősorozata jövő tavasszal kezdődik.

A Nemzetek Ligája B osztályának kalapjai:

1: Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
2: Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország
3: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország
4: Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia
A csoportgyőztesek egy osztállyal feljebb lépnek, a csoportutolsók pedig kiesnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát