Kakának köszönhetik a brazilok az újabb világbajnoki rekordjukat
Fotó: Krónika
F csoport: Brazília–Horvátország 1-0
„Emberére akadt” a brazil válogatott a Horvátország elleni vb-bemutatkozásán: a fantasztikus hangulatú berlini találkozón Prsóék megpróbáltak felnőni a minimális arányú győzelmet arató címvédőhöz.
A kezdettől fogva nagy iramú találkozó brazil parádékkal indult: Roberto Carlos távoli lövései és Ronaldinho próbálkozásai sok fejtörést okoztak Pletikosának. Az ismét nagy formában futballozó Kaká ellen azonban nem tudott mit tenni a horvát kapus: a Milan üdvöskéje a félidő hajrájában 23 méterre a horvát kaputól vette át a labdát, majd felnézett, és ballal zseniálisan csavart a jobb felső sarokba. A második játékrészben a brazilok legnagyobb helyzete a védők által amúgy jól őrzött Ronaldinho fejese volt, de Pletikosa nagy bravúrral ismét hárított, míg a másik oldalon főleg Prso és Babic révén számos helyzetet alakítottak ki a horvátok, de ugyanazzal a lendülettel el is puskázták őket. A szinte extázisban lévő délszláv drukkerek azonban hiába űzték kedvenceiket, a végére már csak a vb első közjátéka szórakoztatta őket: egyik társuk a későn közbelépő biztonsági erők legnagyobb ámulatára beszaladt a pályára. A rajongó, miután begyűjtötte a tapsokat, odasétált Prsóhoz, letérdelt elé, és megcsókolta a cipőjét. A német szervezésre nem vetett jó fényt, hogy a lefújást követően egy dél-amerikai szurkoló is bejutott a pályára, igaz annyira illuminált állapotban volt, hogy három embernek kellett tartania, különben elesett volna. A horvátok a vereség ellenére sem voltak elkeseredve, és saját jó teljesítményüknek tulajdonítják, hogy az ellenfél nem villogott. „Nem meglepetés, hogy kikaptunk, ezért nem is vagyunk csalódottak. Igaz, nem volt szerencsénk, mert pontot szerezhettünk volna. De tudjuk, hogy így is továbbjuthatunk” – nyilatkozott Zlatko Kranjcar szövetségi kapitány. „Nem hagytuk levegőhöz jutni a sztárokat, levegő nélkül pedig nem tudnak futni, még a brazilok sem. A védelem tökéletes teljesítményt nyújtott, és egyértelmű, hogy Babic volt a mérkőzés legjobbja” – tette hozzá a csapatkapitány Nico Kovac, akit sérülés miatt le kellett cserélni. „Mindenkit biztosíthatok róla, hogy egyre jobbak leszünk. Most 60–70 százalékos teljesítményt nyújtottunk. Ez volt az első lépés egy hosszú úton” – értékelt a másik oldalon Carlos Alberto Parreira brazil szakvezető, akinek csapata újabb vb-rekordot könyvelhetett el. A Selecao az első csapat a vb-k történetében, amely sorozatban nyolc mérkőzést tudott nyerni – a legutóbbi 2002-es vb-n mind a hét találkozójukon diadalmaskodtak. „A meccs előtt azt mondtam, hogy hét lépcsőn kell felkapaszkodnunk. Már csak hat van hátra a hatodik vb-címig” – bizakodott a csapatkapitány Cafú is.
Szakértőnk: Bozsik Péter Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Brazília csupán annyit adott ki magából a horvátok ellen, amennyi éppen elegendő volt a győzelemhez: „Sokaknak csalódást okozott a brazilok színtelen játéka, de ez teljesen érthető, ha megnézzük, hogy csupán a csoportkörök első fordulójánál tartunk. A címvédők a 90-es évek elejétől minél nagyobb hangsúlyt fektetnek a látványfoci helyett a taktikus játékra, és ez az elért eredményeiken is meglátszik. A rendkívül szervezetten és lelkesen játszó horvát csapat ellen addig pörögtek száz százalékon, amíg meg nem szerezték a vezetést. Hiába tűnt aztán kiegyenlítettnek a meccs, ez Ronaldinhóék akarata szerint alakult így. A második félidő elején Kranjcar tanítványai két jó gólszerzési lehetőséget is elkapkodtak. Ez szolgál bizonyítékul arra, hogy a horvátok, akár a ghánaiak az olaszok ellen, profizmusban alulmaradtak nagynevű ellenfeleikkel szemben.”
F csoport, 1. forduló: Brazília–Horvátország 1-0 (1-0). Berlin, 72 ezer néző. Vezette: Archundia (mexikói). Gólszerző: Kaká (44.). Brazília: Dida – Cafú, Juan, Lucio, Roberto Carlos – Emerson, Kaká, Ronaldinho, Zé Roberto – Adriano, Ronaldo (Robinho, 69.). Horvátország: Pletikosa – Simic, R. Kovac, Tudor, Simunic – Srna, N. Kovac (Leko, 41.), Kranjcar, Babic – Prso, Klasnic (Olic, 57.).
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!