Jól „alapozott” a HSC Csíkszereda

•  Fotó: Manases Sándor

Fotó: Manases Sándor

Vasárnap este a Ferencváros–Újpest mérkőzéssel (12-5) lezárult a magyar–román közös jégkorongbajnokság, a MOL Liga alapszakasza, ma este pedig már rajtol is a rájátszás a Steaua–Újpest selejtező első mérkőzésével.

Boros Miklós

2010. december 14., 10:502010. december 14., 10:50

A liga két utolsó helyezettje az egyik fél második sikeréig tartó csatát vív a negyeddöntőbe jutásért, a mai és holnapi összecsapást Bukarestben, az esetleges harmadikat pedig szombaton Újpesten rendezik meg. Az alapszakaszt végig vezetve nyerte meg a HSC Csíkszereda, bár a székelyföldi gárda formája a vége fele gyengült.

A HSC elsősorban annak köszönheti elsőségét, hogy a gyengébb gárdák ellen csupán egyszer botlott: az utolsó hat helyezett közül csak Brassó tudta legyőzni. A közvetlen riválisok ellen viszont kevésbé ment: a Dunaújváros és a Miskolc ellen csak egy-egy siker jött össze, ez a két csapat a Vákár Lajos-műjégpályán is aratott egy-egy győzelmet. A két magyarországi csapat szintén kiváló hazai mérleggel rendelkezik: A Dab.Docler otthonában csupán a Steaua, a Jegesmedvékében pedig csak a Vasas és a Ferencváros tudott nyerni.

A második erdélyi együttes, a Brassó hullámzó teljesítménnyel lett hatodik, a Steaua pedig végig a mezőny hátsó részében szerepelt, mivel ukrán légiósai szezon közben távoztak, az utolsó fordulókban már az ifikkel feltöltve is éppen csak ki tudta állítani a minimális 15 fős keretet.



A negyeddöntő párosításai:

HSC Csíkszereda–a Steaua–Újpest selejtező győztese,
Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV 19,
Miskolci Jegesmedvék–Brassói Fenestela 68,
Vasas–Ferencváros.

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak, az alapszakaszban előrébb végző csapat az első, második és esetleges ötödik találkozón hazai pályán, a harmadikon és negyediken idegenben szerepel. Játéknapok: december 21., 22–23., 26., 27–28. és 30.
 



A kanadai táblázat élmezőnye:

1. Joshua Bonar (Miskolc) 59 pont (29 gól+30 gólpassz),
2. Martin Saluga (Miskolc) 57 (24+33),
3. Vaclav Novak (Csíkszereda) 52 (24+28),
4. Vladimir Dubek (Miskolc) 50 (21+29),
5. Lubomir Hurtaj (Csíkszereda) 48 (20+28),
6. Tyler Metcalfe (Dab.Docler) 46 (24+22),
7. Kurt MacSweyn (Dab.Docler) 45 (16+29),
8. Casey Bartzen (Miskolc) 45 (12+33),
9. Ladislav Sikorcin (Csíkszereda) 44 (21+23),
10. Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler) 43 (17+26).

Legtöbb gól:
1. Bonar 29,
2-4. Saluga, Novak, Metcalfe 24-24,
5. Szappanos Dávid (Vasas) 22,
6-7. Dubek, Sikorcin 21-21,
8. Hurtaj 20,
9. Szőcs Szabolcs (Brassó) 19,
10. Antal Zsombor (Brassó) 18.

Legtöbb gólpassz:
1-2. Saluga, Bartzen 33-33,
3. Bonar 30,
4-5. Dubek, MacSweyn 29-29,
6-7. Novak, Hurtaj 28-28,
8. Varga Milán (Dab.Docler) 27,
9. Galanisz 26,
10. Jozef Hruby (Csíkszereda) 25.

Plusz-mínusz mutató (pluszpont a játékosnak, ha csapata lőtt góljánál a jégen volt, mínuszpont, ha csapata kapott góljánál a jégen volt):
1. MacSweyn 35,
2. Metcalfe 34,
3. Hruby 33,
4-5. Hurtaj, Szappanos 32-32,
6-7. Varga, Magosi Bálint (Dab.Docler) 31-31,
8. Sikorcin 30,
9. Saluga 27,
10. Novak 26.

A kapusok védési hatékonysága:
1. Rajna Miklós (Vasas) 93,81 %,
2. Kiss Tamás (Vasas) 93,53,
3. Peter Sevela (Dab.Docler) 93,04,
4. Patrik Polc (Brassó) 92,28,
5. Timo Lindström (Ferencváros, Dab.Docler) 92,00,
6. Duschek Dávid (Miskolc) 91,74,
7. Stanislav Kozuch (Csíkszereda) 91,46,
8. Budai Krisztián (Ferencváros) 91,04,
9. Gyenes Dávid (Miskolc) 90,92,
10. Bálizs Bence (Fehérvár) 90,84.

A kapusok kapottgól-átlaga:
1. Kozuch 2,16 gól/meccs,
2. Rajna 2,23,
3. Sevela 2,56,
4. Kiss 2,62,
5. Lindström 2,76,
6. Duschek 2,79,
7. Gyenes 3,06,
8. Budai 3,36,
9. Polc 3,37,
10. Bálizs 4,23.

Legtöbb büntetés:
1. Tolnai Attila (Újpest) 195 perc,
2. David Vydochil (Ferencváros) 170,
3. Matt Waddell (Miskolc) 141,
4. Mihai Georgescu (Steaua) 133,
5. Varga 131,
6. Bonar 115,
7. Papp Szabolcs (Csíkszereda) 108,
8. Kiss Ákos (Dab.Docler) 100,
9. Rencz Dániel (Újpest) 93,
10. Andrew Derton (Miskolc) 91.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben