Integrálás Rátgéber módra

A MiZo Pécs szakvezetője lett a szerb-montenegrói női kosárlabda-válogatott edzője Magyar edzője lesz a román női kosárlabda-válogatott legerősebb Eb-selejtezőbeli ellenfelének, Szerbia és Montenegró együttesének. Az újvidéki származású, a MiZo Pécs női csapatával többször is Euroliga Final Fourig jutó 39 éves szakember szeptember végéig biztosan, de akár 2009-ig is a szerbek edzője lehet.

2006. április 14., 00:002006. április 14., 00:00

– Azt mondja, két hónapra, de akár három évre is szólhat a megbízatása. Megmagyarázná, hogyan lehetséges ez?
– Persze. Első körben az EB-selejtezőre való felkészülésre, illetve a csoportmeccsekre vállalkoztam, ami két hónapot jelent. Ha viszont kijutunk a jövő évi olaszországi Európa-bajnokságra, akkor csak rajtam múlik, hogy maradok-e, akárcsak abban az esetben, ha az Eb-n 2008-as olimpiai részvételi jogot szerzünk. Onnan már csak egy év a belgrádi Universiade, s a kör így zárul be.
– Azt hiszem, ezzel a menetrenddel egyben a szerb szövetség elvárásait is vázolta. Képes lesz teljesíteni őket?
– Ha nem hinnék benne, nem is mentem volna bele. Most már viszont annyira benne vagyok, hogy nehéz lenne visszakozni. De hát eszembe sem jut visszatáncolni, tetszik a feladat.
– Mit gondol, miért esett önre a szerb szövetség választása?
– Gondolom elsősorban azért, mert úgy ítélik meg, hogy képes leszek megvalósítani a célokat. Más forrásokból viszont úgy értesültem, engem tartanak leginkább alkalmasnak arra, hogy integráljam a szerb válogatottnak a világban szanaszét játszó sztárjait.
– Kiket tart fontosnak integrálni?
– Már tárgyaltam is Tuviccsal, és úgy tűnik, a Valenciennes centere hároméves szünet után hajlandó visszatérni a válogatottba. Ha pedig ő jön, akkor Grubinnal, Kovacseviccsel vagy Vilipiccsel sem lesz gond. Annál is inkább, mivel valamennyien voltak már játékosaim Pécsett.
– Tizenhárom évvel ezelőtt érkezett Újvidékről Pécsre, előtte másodedzőként már megfordult az akkor még jugoszláv válogatott kispadján. Akad még ismerős abból az időből?
– Nem nagyon, és a körülmények sem hasonlítanak. Akkor még egységes jugoszláv kosárlabda-iskola keretében zajlott a szakmai munka, s elsősorban a férfi, de a női szakág is a világ élvonalába tartozott. Az alapokkal most sincs baj, a világ különböző bajnokságaiban játszó szerb kosarasok azonban ma már nem képviselnek homogén stílust. De hát éppen ezeknek a különbözőségeknek az összeegyeztetésétől szép a feladat, ami rám vár.
– Mi lesz azonban ilyen körülmények között Péccsel, ahol a szurkolók szerint egyenesen Rátgéber-egyetem működött?
– A MiZo Péccsel kötött szerződésem június 30-án jár le, s ma még egyáltalán nem biztos, hogy Pécsnek a következő idényben is hasonló igényességű csapatra, szakmai munkára lesz pénze és szüksége. Ha igen, természetesen szívem Pécsé. A szerb szövetséggel kötött megegyezésem amúgy is „félmunkaidős„.
– Jelenthet-e gondot Tuvicsék számára a román vagy finn válogatott az Eb-selejtezőben?
– Úgy gondolom, nem, a szerb válogatottban talán még a kispadon is nagyobb tudású játékosok ülnek, mint a román vagy finn csapat kezdőemberei. Csalódott lennék, ha akár egyetlen meccset is elveszítenénk.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben