Három gól és videóbírós „segítség” sem volt elég a győzelemhez, de így is közelebb a BL-csoportkörhöz a Fradi

•  Fotó: Fradi.hu

Fotó: Fradi.hu

A Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde FK otthonában a labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának szerda esti első mérkőzésén.

Krónika

2020. szeptember 24., 00:442020. szeptember 24., 00:44

2020. szeptember 24., 01:042020. szeptember 24., 01:04

A Celtic FC és a Dinamo Zágráb elleni találkozókhoz hasonlóan ezúttal is remekül, gyors találattal kezdett az FTC. A gólszerző Franck Boli előzőleg 2012 és 2014, valamint 2017 és 2019 között a norvég Stabaek, közte pedig egy szezon erejéig az Aalesund játékosa volt, kilenc alkalommal lépett pályára a Molde ellen, és ezeken a találkozókon négyszer volt eredményes – emlékeztet az MTI.

A műfüves pályán rendezett találkozó folytatásában a házigazdák átvették az irányítást, többet birtokolták a labdát, és kapura lövésig is többször eljutottak. Egyre veszélyesebben futballozott a Molde, ám fölénye meddőnek bizonyult, és a harmincadik perc után ismét a vendégek akarata érvényesült. A magyar bajnokcsapatnak a szünet előtti hajrában ismét védekezésben kellett bizonyítania, és ebben az időszakban is jól megoldotta feladatát.

A második félidőt is kiválóan kezdte az FTC, Botka újabb pontos beadását Uzuni váltotta gólra.

Ám ezután váratlan fordulatokat vett a simának tűnő találkozó. 

A Molde csakhamar egy szögletből szépített, majd újabb góllá érett a fölénye, és egyenlített. Ráadásul a 74. percben James lövését a tizenhatoson belül Ihor Haratin a karjával blokkolta, de a játékvezető a videóbírós visszajátszás megtekintése után mégsem ítélt büntetőt.

A Ferencváros nem tudta megtörni rendületlenül rohamozó ellenfele lendületét, így a hajrában mégis hátrányba került, ám váratlanul, szintén videóbírós visszaigazolás után, újfent „határesetnek” számító kezezés miatt megítélt büntetőből sikerült egyenlítenie.

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője a lefújást követően az M4 Sportnak úgy fogalmazott, hogy semmi rendkívüli nem történt.

Idézet
A tapasztalat hiányzik az ilyen jó ellenfelekkel szembeni játékban. Nagyon jól ránk jöttek a második félidőben, ettől függetlenül hazai pályán lesz esélyünk bizonyítani. Most még nem tudok tanulságot levonni, csak a következő meccs után. A Molde nagyon erős csapat, de ugyanannyi esélyünk van a csoportkörbe jutásra, mint a mostani találkozó előtt”

– nyilatkozta az ukrán szakvezető.

Az FTC eddig egyszer, 25 évvel ezelőtt szerepelt a BL főtábláján, azóta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült odaérnie a 2009/10-es idényben.

A szerdai meccsen a hazaiak 15, a vendégek 7 alkalommal kísérleteztek lövéssel, a kaput azonban mindkét együttes négyszer találta el. A Molde – amely története során egyszer, az 1999/2000-es szezonban szerepelt a BL főtábláján – sorozatban a 11. hazai európai kupamérkőzésén nem talált legyőzőre, otthon 2015 novemberében kapott ki legutóbb.

A párharcnak óriási anyagi tétje is van, mivel a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: eddig mindkét csapat 6,4 millió eurót keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen tovább megy, az további 15,25 millió euróval gazdagodik, míg az El-csoportkör 2,92 millió eurót ér.

Bajnokok Ligája, selejtező, 4. (utolsó) forduló, 1. mérkőzés:

Molde FK (norvég)-Ferencvárosi TC 3-3 (0-1)
Molde, zárt kapuk mögött, v.: Carlos del Cerro Grande (spanyol)
gólszerzők: James (55.), Eikrem (65.), Ellingsen (83.), illetve Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (87., tizenegyesből)
sárga lap: Aursnes (9.), Knudtzon (43.), Husain (58.), Gregersen (97.)

Molde: Linde - Wingo, Gregersen, Ellingsen, Haugen - Aursnes, Hussain - E. Hestad, Eikrem (Omoijuanfo, 81.), Knudtzon (Brynhildsen, 57.) - James (Bolly, 89.)
Ferencváros: Dibusz - Botka, Frimpong, Blazic, Civic - Laidouni, Haratin, Somália (Sigér, 70.) - Nguen (Isael, 88.), Boli (Zubkov, 72.), Uzuni

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát