Harmadik lett, de bajnok az Internazionale

Az eredetileg bronzérmes Internazionalénak ítélte oda a 2005/2006-os bajnoki címet az Olasz Labdarúgó-szövetség, melyet a pályán a bundabotrányba keveredett, és emiatt a másodosztályba száműzött Juventus csapata nyert meg.

Gazda Árpád

2006. július 28., 00:002006. július 28., 00:00

Labdarúgás
Az eredetileg második helyezett AC Milan együttese azért nem kaphatta meg az aranyérmeket, mert szintén bűnösnek nyilvánította a bíróság, és a pontlevonások következtében, hivatalosan az Inter és az AS Roma mögött, harmadikként végezte a tavalyi idényt. Ez elvileg Bajnokok Ligája indulást biztosít, ám az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csak augusztus 2-án dönt véglegesen arról, hogy elfogadja-e a piros-feketék jelentkezését. Az UEFA arra hivatkozva tolta ki a döntést a pénteki kupasorsolások utáni dátumra, hogy lehetőséget nyújtson a milánói klubnak további érvek, bizonyítékok bemutatására. Ezzel együtt a Milan szerepelni fog a nyoni sorsoláson az ellenfélre váró csapatok között.
A Juventustól a 2004/2005-ös szezonban megnyert címét is megvonták, de a szövetség úgy döntött, azt nem adják ki. A Serie B-be sorolt, 17 pontos levonással büntetett torinóiak számára vigasz, hogy Pavel Nedved, a csapat cseh klasszisa bejelentette, nem hagyja el a zebrákat. A 33 éves, aranylabdás középpályás annak ellenére döntött a Serie B mellett, hogy hívta az AS Monaco, továbbá szaúdi és katari klubok is megkeresték. Közben az újonnan kinevezett vezetőedző, Didier Deschamps azt nyilatkozta, David Trezeguet és Zlatan Ibrahimovic is marad az együttesben, hiszen jövőre szeretnének visszakerülni a Serie A-ba, hogy aztán újra harcban legyenek a különböző címekért. Az együttestől már több meghatározó játékos távozott, Lilian Thuram a Barcelonában, míg Fabio Cannavaro a Real Madridban folytatja. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában