Gál Sándor a Sportklub edzője

Gál Sándor a Csíkszeredai Sportklub felnőtt jégkorongcsapatának új edzője – közölte a Krónikával Antal István, a Sportklub igazgatója.

2006. május 29., 00:002006. május 29., 00:00

Jégkorong
Mint elmondta, a korábban a csapatnál másodedzőként tevékenykedő Gál munkáját a 2006–2007-es idényben Peter Filip és Hodos László segíti. A csapatban is helyet kapó szlovák idegenlégiós technikai, míg Hodos László erőnléti edzőként segíti majd Gál munkáját. Antal István szerint Magyarországon és Szlovákiában tevékenykedő edzőkkel is folytattak tárgyalásokat, azonban nem sikerült megegyezniük velük.
„A Román Kupa elhódítása, a hazai bajnokságban az első hely megszerzése, illetve a Borsodi Ligában és a Magyar Kupában az első négy közé jutás” – vázolta az új stáb elé kitűzött célokat Antal, aki ugyanakkor fontosnak tartja a fiatal, tehetséges játékosoknak a csapatba való beépítését. „Nehéz feladat lesz, hiszen olyan idény következik, amikor két bajnokságban és két kupában is bizonyítani kell. A tavalyhoz képest megduplázódott az elvárás. Nagyon sokat és fegyelmezetten kell majd dolgozni” – mondotta lapunknak Gál Sándor. Szerinte igazából most lesz lehetőségük bemutatkozásra a fiatal játékosoknak, hiszen a több mint hetven mérkőzés során mindenkire szükség lesz a pályán. Az idegenlégiósok szerződésről csak később döntenek. Először ugyanis a szakszövetségi vezetőségi tanácsának kell dönteni arról, hogy a Sportklub által javasolt négy vagy a fővárosiak által javasolt hat idegenlégiós leszerződtetését engedélyezik a csapatoknak. A Sportklub 17 játékossal írt alá eddig szerződést, és információink szerint Filip mellett Jozef Hruby is újra kék-fehér színekben játszik a következő idényben.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában