Futsal Kupa: sztárcsapat Vásárhelyen

Rangos ellenfelet is vendégül lát a Marosvásárhelyi City’us teremfutballcsapata a Futsal Kupa csoportkörében – derült ki a tegnapi nyoni sorsoláson. A román bajnokságban két éve egyeduralkodó erdélyi csapat többek között azzal a Marca Futsallal csatázik, amely idén a legrangosabb európai kupasorozat győztesét, a Montesilvanót megelőzve nyerte meg az olasz bajnokságot.

Hírösszefoglaló

2011. július 07., 08:462011. július 07., 08:46

 A City’us az európai bajnokok 49 fős rangsorának 14. helyén áll – négy helyet előrelépve tavalyi pozíciójához képest –, így nem szorul selejtezőtornára. Ráadásul Kacsó Endre tanítványai rendezőként várják az első csoportkört, amelyben a Marca Futsal mellett a horvát MNK Split, illetve a finn FS Ilves Tampere, a montenegrói KMF Bajo Pivljanin, a német SD Croatia Berlin és a skót Perth Saltires négyes legjobbja lesz az ellenfél. A vásárhelyi tornát – amelynek első két helyezettje az elitkörbe jut – szeptember 24. és október 2. között kell megrendezni.

Amint arról mi is beszámoltunk, a City’us tavaly hétéves története során először szerepelhetett a legrangosabb európai kupasorozatban, és az első, hazai rendezésű tornán négyből második lett, így kiharcolta az elitkörbe jutást. Itt azonban pontot sem szerzett: november végén Portugáliában a házigazda – később a döntőt az olasz Montesilvanóval szemben elvesztő – Sportingtól, a spanyol Murciától és a cseh Chrudimtól is kikapott.

A magyar bajnok Győri Rába ETO selejtezőre szorul: az augusztus 13. és 29. között megrendezendő tornán az észt Anzhi Tallinn, az angol Helvecia Futsal London és a házigazda osztrák Stella Rossa Bécs lesz az ellenfél. A győrieket a legerősebb kalapból sorsolták, ezért papíron a továbbjutást érő csoportgyőzelem fő esélyesei. Ha továbblépnek, a főtáblán ellenfelük az első spanyol bajnoki címét ünneplő FC Barcelona, egy másik selejtezőcsoport győztese, valamint a kvartettet vendégül látó lett Nikars Riga lesz. A második csoportkörből csoportonként két csapat jut be a 16 csapatos elitkörbe, ahol csatlakozik hozzájuk a címvédő olasz Montesilvano, a másik döntős, a portugál Sporting CP, valamint a bronzérmes kazahsztáni Kajrat Almati és az azeri Araz Nakszcsivan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben