Forma-1: „Hazai” győzelem a Brit Nagydíjon – Hamilton hatodszor nyert Silverstone-ban

Archív •  Fotó: Facebook/Mercedes AMG

Archív

Fotó: Facebook/Mercedes AMG

A hazai környezetben versenyző Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, így 39 pontosra növelte előnyét az összetettben.

MTI

2019. július 14., 19:132019. július 14., 19:13

A címvédő és ötszörös világbajnok hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. Hamilton idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt.

Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc pedig a harmadik.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője egy ütközés következtében csupán a 16. helyen végzett.

Közvetlenül a rajt után csak egy változás történt az élmezőnyben: Vettel megelőzte Pierre Gaslyt. Hamilton a negyedik körben átvette a vezetést az első helyről indult Bottastól, de csapattársa két kanyar után ismét az élre állt.

A tizedik kör után a két Red Bull és a – lágy gumik miatt némileg lelassult – két Ferrari nagyot csatázott egymással: Gasly visszaelőzte Vettelt, de a csapata rögtön ezután kirendelte kerékcserére, majd Verstappen a boxutcában Leclerc elé került, és bár a monacói is visszavette a pozíciót két kanyar után, a folytatásban is csak centiméterek választották el őket egymástól.

A 21. körben Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva Hamilton az élre állt,

Bottas pedig a második helyre került. A Mercedes-csapatnál villámgyorsan reagáltak, a Ferrarinál épp ellenkezőleg, és mivel késlekedtek Leclerc boxba hívásával, Vettel megint a monacói előtt találta magát.

A biztonsági autó kiállása után a két Mercedes ismét elhúzott a többiektől, Verstappen pedig előbb visszaverte Leclerc újabb támadását, majd megelőzte csapattársát, Gaslyt, és előrelépett a negyedik helyre. A 36. körben Leclerc is elment Gasly mellett, majd néhány perccel később

Verstappen megelőzte Vettelt, ám néhány másodperccel később a német pilóta hátulról nekiütközött holland riválisának.

Mindketten vissza tudtak térni a pályára, Verstappen az ötödik pozícióban folytatta a versenyt, Vettelnek azonban ki kellett állnia orrkúp-cserére. A Ferrari pilótája tíz másodperces büntetést kapott, aminek semmi jelentősége nem volt, mivel amúgy is a mezőny végére csúszott vissza.

A hajrában Hamilton nem állt ki újabb kerékcserére, Bottas igen, végül mégis a címvédő brit pilóta futotta a leggyorsabb kört, amiért egy bónuszpontot kapott.

A világbajnokság két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet