2010. december 16., 10:352010. december 16., 10:35
A magyar nemzeti tizenegy utoljára 17 évvel ezelőtt állt ilyen jól, a FIFA első, 1993 augusztusában kiadott világranglistáján, miközben a románok eddigi legrosszabb időszakukat élik meg. Az élbolyban a németek megelőzték a brazilokat, így az éllovas spanyolok, illetve a hollandok mögött ők zárják dobogós helyen az évet.
Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a jelenleg Egervári Sándor által irányított magyar csapat – a FIFA-rangsor történetében először – idén októberben előzte meg a román válogatottat. Az utóbbi négy meccsüket megnyerő piros-fehér-zöldek 1993 augusztusában a 42. helyen kezdtek a világranglistán, majd fokozatosan visszaestek. A mélypont 1996 júliusában volt, amikor a 87. helyen jegyezték a magyarokat. Az idei három Eb-selejtezőjén mindössze 2 pontot gyűjtött Románia 21. helyezettként kezdte meg menetelését, hogy pontosan egy évvel később, 1994-ben – közvetlenül az amerikai vb után, ahol a negyeddöntőig jutott – már hetedikként jegyezzék.
Ám a románok itt sem álltak meg: 1997 szeptemberében a világ harmadik legjobb válogatottjaként tartották számon őket. Hat évvel ezelőtt már csak a 35. helyen álltak, de 2008 augusztusában, az osztrák–svájci Eb-részvétel után 11.-ként már ismét az elitben találták magukat. A 2008-as évet 21.-ként, 2009-et pedig 36.-ként zárták, ám azóta mélyrepülésben vannak.
A világranglista összeállításakor a jelenlegi pontszámítás során a tárgyidőszakot megelőző négy évben nyújtott teljesítményeket veszik figyelembe. A pontszámokat egy bonyolult képlet alapján számolják ki, amelyben a meccs végkimenetele mellett az ellenfél ereje, a mérkőzés fontossága és az ellenfél kontinentális szövetségének ereje is tényező.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.