Fotó: Agerpres
2011. január 12., 09:112011. január 12., 09:11
A tavaly a francia szaklap Aranylabda- és a FIFA Év Játékosa-szavazásán is első helyezett támadó így ismételni tudott, annak ellenére, hogy ezúttal az előzetes vélemények mást tartottak befutónak. A 23 éves Messi ugyanis 2010-ben „csupán” a spanyol bajnokságot nyerte meg – a Bajnokok Ligájában az elődöntőben elakadt a Barcelonával, míg a dél-afrikai világbajnokságon az argentin válogatottal a negyeddöntőn sem jutott túl.
Éppen ezért két klubtársának, a spanyol nemzeti csapattal vb-t nyert Xavinak és Iniestának előzetesen nagyobb esélyt adtak, mint a Primera División és a BL elmúlt idénye gólkirályának (34, illetve 8 találattal lett első). Az összevont szavazáson azonban Messi lett a befutó a hétfő esti gálán, a szavazatok 22,7 százalékát elhódítva, míg a vb-döntőben győztes gólt szerző Iniesta 17,36, Xavi pedig 16,48 százalékig jutott.
Érdekesség, hogy a régi felállás szerint nem az említett trióból került volna ki az Aranylabda győztese. Az újságírók ugyanis az Internazionale holland játékosát, Wesley Sneijdert hozták ki elsőnek, miközben Messi a dobogóra sem fért volna. Ám a két díj összevonásával a FIFA-tagországok szövetségi és csapatkapitányainak voksai is beleszámítottak, náluk pedig egyaránt Messi lett a győztes, és összesítésben Sneijder az első háromba sem fért be. Mint kiderült, Egervári Sándor magyar szakvezető Xavira, míg Gera Zoltán csapatkapitány Messire szavazott. Román részről Răzvan Lucescu és Cristian Chivu is Sneijdert látta a legjobbnak.
Lionel Messi elismerte, ő is meglepődött a végeredményen, s úgy véli, Xavinál és Andrés Iniestánál is jó helyre került volna a FIFA-Aranylabda. „Nagyon örülök, de nem gondoltam, hogy én kapom a díjat, mivel mindenki Xaviról és Andrésról beszélt az utóbbi időben. Ők is megérdemelték volna a kiváló évük után: megnyerték a világbajnokságot, ami korábban sokáig meghatározó volt az Aranylabda szempontjából, és nagy szerepet játszottak a spanyolok sikerében. Nem hiszem, hogy szomorúak, mindhármunknak és a klubunknak is nagy dolog, hogy idáig jutottunk” – fogalmazott a 23 éves aranylabdás, aki tavaly első argentinként kapta meg a díjat.
A France Football által 1956 óta odaítélt elismerés rangsorait tekintve az országok versenyében a hét-hét aranylabdást adó NSZK/Németország, illetve Hollandia vezet, míg a bajnokságok szempontjából a 17 győzelmet begyűjtő Serie A áll az élen. A klubokat tekintve a Barcelona 8. sikerét könyvelte el (Messi 2, Cruyff 2, Suarez, Sztoicskov, Rivaldo, Ronaldinho), és ezzel beérte az ugyanennyi elismeréssel éllovas Juventust (Platini 3, Sivori, P. Rossi, R. Baggio, Zidane, Nedved) és AC Milant (Van Basten 3, Rivera, Gullit, Weah, Sevcsenko, Kaká). Az egyéni győzelmek számát tekintve két holland, Johan Cruyff és Marco van Basten, valamint egy francia, a jelenlegi UEFA-elnök, Michel Platini tartja a rekordot három-három sikerrel.
A nőknél szintén „címvédés” történt, ugyanis a brazil Marta diadalmaskodott, ő karrierje során ötödik alkalommal nyerte el az elismerést, ami rekordnak számít. Ezt megelőzően a hivatásos labdarúgók (FIFPro) szavazatai alapján kihirdették az Év Csapatát, melyben hatan kaptak helyet a világbajnok spanyol válogatottból. Az év együttesének tagjai: Casillas – Maicon, Pique, Puyol, Lucio – Sneijder, Xavi, Iniesta – Messi, Villa, Cristiano Ronaldo. Az Év Edzője a portugál José Mourinho lett, aki az olasz Internazionaléval triplázott, a Bajnokok Ligája mellett megnyerte az olasz bajnokságot és a kupát is. Nyáron a Real Madridhoz távozott, amely jelenleg második a Primera Divisiónban, a BL-ben pedig bejutott a nyolcaddöntőbe. Mourinho Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya és Josep Guardiola, az FC Barcelona vezetőedzője előtt végzett az élen.
Mourinho meghatódott a díjátadó ceremónián, amikor a FIFPro Év Csapatába beválasztott Wesley Sneijder úgy nyilatkozott, nagyon szeretett együtt dolgozni Mourinhóval, és őt tartja a világ legjobb szakvezetőjének. „Amikor Sneijder rólam beszélt a színpadon, Pep Guardiola, aki mellettem ült, azt mondta nekem, hogy ezek a szavak többet érnek, mint bármilyen elismerés. Ez a titka az olyan trénereknek, mint Vicente del Bosque vagy Guardiola” – nyilatkozta a portugál szakember. – Számomra Messi, Xavi és Iniesta földönkívüliek, lenyűgöző játékosok, de én másoknak adtam volna az elismerést. Elsőként Sneijdernek vagy Militónak az Interrel elért eredményeikért, aztán pedig Cristiano Ronaldónak, aki az én futballistám, és elképesztő magas szintet képvisel. De a szavazások már csak ilyenek, nem lehet változtatni rajtuk.”
A zürichi gálán ítélték oda – immár másodjára – az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat is, amelyet ezúttal a török Hamit Altintop érdemelt ki. A Bayern München futballistája 2010. szeptember 3-án a török válogatott színeiben a kazahok ellen 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen egy bal oldalról érkező szögletet 18 méterről, kapásból a bal felső sarokba bombázott, ezzel 2-0-ra alakítva az eredményt. A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a FIFA honlapján lehetett szavazni. Az elismerést – amelyet tavaly Cristiano Ronaldo érdemelt ki – a szenvedő fél, azaz Andrej Sidelnyikov, a kazah nemzeti együttes kapusa adta át Altintopnak.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.