Feljutna az eltiltott UTA

Kihasználná a román futballban tapasztalható felfordulást az Aradi UTA: a Maros-parti csapat úgy kezdte meg tegnap nyári felkészülését, hogy az élvonalba jutás lesz a cél a következő szezonban. Pedig a hatszoros bajnok piros-fehérek elméletileg még két évig nem léphetnének egy osztállyal feljebb a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által az év elején foganatosított szabálymódosítások szerint.

Páva Adorján

2011. július 06., 08:222011. július 06., 08:22

A FRF akkor kimondta, azok a klubok, amelyek 2008-ig visszamenőleg működési formát vagy székhelyet változtattak, illetve más klubokkal egyesültek, vagy helyet cseréltek, a változtatásoktól számítva három évig nem léphetnek egy osztállyal feljebb. A FRF listáján akkor 21 másod- és harmadosztályos csapat szerepelt, köztük az Aradi UTA, amely tavaly nyáron nonprofit szervezetből részvénytársasággá alakult. A klubvezetők akkor hiába tiltakoztak – leginkább azt nehezményezték, hogy a szabálymódosítást a bajnoki idény közepén léptették életbe –, ráadásul a FRF nemzetközi felszólításra 12 pont levonásával is sújtotta a klubot egy szerb játékos nevelési díjának ki nem fizetése miatt. Az UTA így távol került az élbolytól, végül nyolcadikként zárt a Liga 2 második csoportjában.

Másnak lehetett

Csakhogy az idény végére minden a feje tetejére állt a román futballban. Az FC Temesvár, a Besztercei Gloria és a másodosztályból feljutott Nagyváradi Bihar FC kizárása nyomán a FRF rögtönzött szabálymódosításokba kezdett. Az egyik üresen maradt Liga 1-es hely betöltésére végül osztályozót írtak ki, amelyen a másodosztály első csoportjának harmadik helyezettje, a Săgeata Năvodari a második csoport negyedikjével, a Nagyszebeni Voinţával csatázik (az első meccs 0-0 lett Năvodari-ban, a nagyszebeni visszavágót ma rendezik, a találkozót a Dolce Sport 18 órától élőben közvetíti). Az UTA számára a Năvodari helyzete érdekes, hiszen a csapatot az év elején ugyanúgy eltiltották a feljutástól, mint az aradiakat, ugyanis a Săgeata 2009-ben még Stejaru néven harmadosztályosként helyet cserélt a másodosztályos Bufteával. Éppen ezért mindenkit meglepett, amikor a licencadó testület a fellebbezések után indulási jogot adott a Săgeatának. Viorel Duru, a licencadó bizottság elnöke azzal magyarázta a Năvodari „felkarolását”, hogy a FRF fellebbviteli bizottsága korábban felmentette a csapatot a télen hozott ítélet alól, ám erről a határozatról addig senki nem hallott, és a román szövetség sem közölte hivatalosan. Ráadásul az is kiderült, hogy az idény végén a harmadosztályból feljutott Chindia Târgovişte és a Nagybányai Universitatea is megkapta a Liga 2-es licencet, annak ellenére, hogy a télen a feljutástól eltiltottak listáján szerepelt.

Sok a nagy rivális

A történtek láttán az UTA klubvezetői bíznak abban, hogy ha a pályán sikerül kiharcolni a Liga 1-es szereplést, akkor a FRF nem áll útjukba. „Nem tilthatják el a feketelista többi csapatát sem a feljutástól. Számunkra minden egyértelmű: a feljutást célozzuk meg, az UTA más elvárást nem is fogalmazhat meg magának” – nyilatkozta Nagy Roland, az aradi csapat trénere, aki attól sem tart, hogy olyan ellenfelei lehetnek az első két helyért vívott harcban, mint a nagy rivális Temesvári Poli, illetve a Besztercei Gloria, a Craiovai U vagy a Nagyváradi Bihar FC. Az osztályozó elbukása esetén a Nagyszeben is újra a feljutásért száll majd harcba, de a hírek szerint ez a cél Iaşi-ban és a Craiovai Gaz Metannál is.

Az UTA ennek szellemében kezdte meg a felkészülést: rengeteg új játékos érkezett és érkezik még próbajátékra. Az már tegnap meglátszott, hogy a piros-fehérek leginkább az argentin vonalon próbálnak tehetséges futballistákat felfedezni. A csapat vasárnap Menyházára utazik, ahol 10 napot készül, majd 27-étől egy olaszországi üdülőváros, Gabbice Mare lesz a második edzőtábor helyszíne. A klubhoz egyébként nemrég újabb olasz befektetők érkeztek: a nyilvánosság előtt még ismeretlen üzletemberek megvették a klub részvényeinek 51 százalékát, míg a fennmaradt 49 százalék a klubelnök, Giovanni Catanzariti tulajdonában maradt.

Sandu: Iancu meg akarta venni a bajnoki címet
Folytatódott a személyes csaták sorozata a román futballban: ezúttal Mircea Sandu és Marian Iancu esett ismét egymásnak. A Román Labdarúgó-szövetség elnöke kijelentette, a Temesvári Poli tulajdonosa megpróbálta megvesztegetni a Hivatásos Labdarúgóligát (LPF) és a játékvezetői testületet annak érdekében, hogy segítségükkel a bánságiak megnyerjék a bajnokságot. „Ahogy az újságírók szokták mondani, a szövetséghez közel álló forrásokból arról értesültem, hogy Iancu másfél millió eurót készített elő a ligának és 500 ezret a bíróknak – mindezt a bajnoki címért” – mondta Mircea Sandu. A FRF elnöke szerint a temesváriak klubvezetője négyszemközt beszélt erről egy személlyel, aki most kiszivárogtatta ezt. Iancu cáfolta, hogy mindez megtörtént volna, és hozzátette, „ha valóban kifizette volna az összeget, akkor most bajnok lenne”. A Béga-parti klub első embere szánalmasnak nevezte Sandu próbálkozását, és szerinte ez csak arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet a FRF valós problémáiról. Iancu és Sandu azután kezdte ki egymást, hogy licencproblémák miatt kizárták a bajnoki ezüstérmes Temesvárt – Iancu szerint a történtek mögött Sandu áll. Nemrég a román futball két másik illusztris szereplője is egymás nyakának ugrott: George Becali, a Steaua tulajdonosa azzal vádolta meg Dumitru Dragomir LPF-elnököt, hogy félretett magának abból a részesedésből, amelyet a televíziós sugárzási jogok eladásakor a közvetítő cégnek adott. Dragomir ezután kijelentette, a Steaua jogtalanul kapott Liga 1-es licencet.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben