2007. március 26., 00:002007. március 26., 00:00
A harmadik helyen Talmácsicsapattársa, a spanyol Hector Faubel végzett. A magyarversenyző pályafutása negyedik futamgyőzelmétaratta: az előző hármat még a KTM-mel 2005-bennyerte. Mostani sikerével a pontverseny élérekerült.
A edzéseredmények alapjánaz első rajtkockát birtokló olasz Mattia Pasiniazonnali motorcserére kényszerült, mert a rajtelőtt lerobbant a motorja, így Talmácsi indulhatott azélről. A magyar versenyző kiválóan rajtolt, és16 körrel a vége előtt már majdnem kétmásodperccel vezetett Pesek előtt, aki viszont féltávnálbeerősített. Az utolsó körben Pesek mégnagyobb sebességre kapcsolt, és az egyik kanyarbansikerült is a magyar elé kerülnie, Talmácsiazonban óriási bravúrral újra az élreállt, és a célvonalban 14 ezredmásodperccelmegelőzte a cseh pilótát.
„Hosszú ideje vártammár erre a sikerre. Végig jó ritmusban mentem,féltávnál el akartam engedni Peseket, lássam,mire képes, de nem akart megelőzni. Aztán a hajrábanmégis elment mellettem, de sikerült kihasználnom,hogy az utolsó kanyarban későn fékezett, nagygázt adtam, és én nyertem” – mondta TalmácsiGábor.
A fordulóban súlyosbaleset is történt: a 250 kcm-esek közöttversenyző olasz Roberto Lovatelli kómába esett, miutána szombati szabadedzésen balesetet szenvedett –fejsérüléseket, nyílt bokatöréstés kulcscsonttörést szenvedett, újrakellett éleszteni. A motorost megműtötték,állapota válságos.
MTI
Spanyol Nagydíj, 125 kcm: 1.Talmácsi Gábor (Aprilia), 2. Lukas Pesek (cseh, Derbi),3. Hector Faubel (spanyol, Aprilia). Az összetett pontversenyélcsoportja: 1. Talmácsi 45 pont, 2. Faubel 41, 3.Pesek 36. 250 kcm: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia), 2. AlvaroBautista (spanyol, Aprilia), 3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda). Azösszetett pontverseny élcsoportja: 1. Lorenzo 50, 2. DeAngelis 33, 3. Dovizioso 27. MotoGP: 1. Valentino Rossi (olasz,Yamaha), 2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda), 3. Colin Edwards(amerikai, Yamaha). Az összetett pontverseny élcsoportja:1. Rossi 45, 2. Stoner 36, 3. Pedrosa 36.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.