Székelyföld–Magyar Ligaválogatott találkozó óriási érdeklődés mellett
Különleges jégkorong-gálamérkőzésnek néznek elébe az év utolsó előtti napján a székelyföldi hokirajongók: december 30-án a Székelyföldön játszó, illetve az onnan elszármazott hokisok a magyarországi ligaválogatottal mérkőznek meg Gyergyószentmiklóson.
A karitatív jellegű találkozó főszervezője Vargyas László, a magyar bajnokságban szereplő Dunaújváros Gyergyóalfaluban született jégkorongozója, aki az összecsapás teljes bevételével a gyergyóalfalvi utánpótláscsapatot segíti. A Székelyföld–Magyar Ligaválogatott mérkőzés előtt két héttel a jegyek többsége elkelt. Nagyszámú előzetes foglalást jeleztek Magyarországról, de a csíkszeredai és gyergyói hokirajongók mellett Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről és Sepsiszentgyörgyről is érkeznek majd szurkolók. Ugyancsak nagy a kereslet a külön erre az alkalomra készült mezek iránt is.
„Az Újpest péntek este még bajnoki mérkőzést játszik az Alba Volánnal, így a Székelyföld csapatában szereplő Baróti Zsolt másodedző, illetve a vendégeknél játszó Horváth András, Ladányi Balázs, Peterdi Imre, Markó István, Borbás Gergely és Ancsin János edző a találkozó után egyből siet Gyegyószentmiklósra – mondta lapunknak Vargyas László. – Vizes szereléssel jönnek, azt is Gyergyóban szárítják majd meg, hogy nehogy elkéssenek a mérkőzésről. Nagyon fontos számunkra, hogy kiszolgáljuk a nézőket. Sérülés miatt én is csütörtök délelőtt játszottam először két és fél hét után.” Az előzetes tervek szerint a Duna Tv élőben közvetítette volna mérkőzést, de Vargyas László szerint végül nem sikerült megegyezni a találkozó sugárzásáról.
A tervek szerint Gyergyóalfaluban is játszottak volna egy mérkőzést, ahol a Kercsó Árpád vezette zalaegerszegi gyermekcsapat a hazaiak korosztályos együttesével mérkőzött volna meg. A mérkőzést végül a gyergyóalfalui jéghiány miatt pénteken Gyergyószentmiklóson rendezik meg. n
A keretek, Székelyföld: Molnár Szabolcs (Gyergyószentmiklós Progym), Vad Lukács – kapusok; Adorján József, Szőcs Szabolcs, Kósa Endre, Péter Róbert, Papp Szabolcs, Sándor Szilárd, Nagy István, Elekes Levente, Moldován Ervin (Csíkszeredai Sportklub), Gáll Csaba, Kertész Zoltán, Csíki Csaba, Laczkó Attila, Goga Attila (Progym), Borsos Attila, Vargyas László (Dunaújváros), Baróti Zsolt (Újpest), Csata Csaba, Nagy Zoltán – mezőnyjátékosok. Edzők: Basilides Csaba, Gáll Sándor, Basa János
Magyar Ligaválogatott: Berényi Norbert, Kozma Zoltán (Dunaújváros) – kapusok. Borbás Gergely, Ladányi Balázs, Horváth András, Ancsin János, Markó István (Újpest), Szilassy Zoltán, Holló István, Azari Zsolt, Orsó László, Lencsés Tamás, Erdősi Péter, Revák Zoltán (Dunaújváros), Szuna Roland (Fehérvári Titánok), Vas Mátyás, Gebei Péter, Merényi Pál – mezőnyjátékosok. Edzők: Kercsó Árpád, Füles József
Műjégpálya Kézdivásárhelyen
Beüzemelte a kézdivásárhelyi önkormányzat a Stadion negyedben található műjégpályát. A létesítményt Mátyás Attila, Kézdivásárhelyről elszármazott amerikai üzletember vásárolta meg Németországban, felépítését a céhes önkormányzat végezte el több mint egy év alatt. A műjégpálya vezetékeit 10 ezer liter speciális folyadékkal töltötték fel, felszerelték a palánkokat, és a pálya világítóberendezését is. Az 1000 férőhelyes lelátók alatt öltözőket, mosdókat alakítottak ki, ezekből jelenleg kettőt nyitottak meg a sportolók előtt. A tervek szerint a műjégpályát be is fedik majd. A környék a jövőben igazi sportteleppé válik majd: hamarosan befejezik az 1200 férőhelyes sportcsarnok nyílászárókkal való ellátását. Ezenkívül modern uszoda építésébe kezdett az önkormányzat.