Elvesztette pályaelőnyét a HSC

•  Fotó: Sportfoto.ro

Fotó: Sportfoto.ro

Nem szerzett előnyt az alapszakasz-győztes HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a magyar–román közös bajnokság, a MOL Liga elődöntőjének első két hazai mérkőzésén. A székelyföldi együttes a második találkozón is szétlövésig jutott a Vasas ellenében, ám míg az első meccs végén a HSC örült (3-2), a kedd esti összecsapáson már a címvédő budapestiek diadalmaskodtak 5-4-re. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó elődöntős párharc harmadik és negyedik mecscsét pénteken és szombaton Káposztásmegyeren rendezik. Ha a két csapat Magyarországon is osztozik a győzelmeken, az együttesek visszatérnek a Vákár Lajos-műjégpályára a mindent eldöntő keddi összecsapásra.

Páva Adorján

2011. január 06., 10:062011. január 06., 10:06

A vendégsikerrel zárult mérkőzésen a káposztásmegyeriek jutottak előnyhöz, de a csíkszeredaiak a második harmadban Ladislav Sikorcin és Vaclav Novak találataival fordítottak.

Az utolsó felvonás ismét döntetlenről (2-2) indult. Bíró Ottó Attila, majd Sikorcin újabb gólja azt engedte sejtetni, hogy a végjáték a HSC-nak kedvezhet, ám éppen ellenkezőleg a Vasas kiegyenlített, miközben a hazaiak büntetőt is rontottak. A hosszabbításban maradt a 4-4, a szétlövésekben pedig ezúttal a magyarországi csapat bizonyult jobbnak. A Vasas sikere történelminek mondható, hiszen a harmadik kiírásánál tartó MOL Liga küzdelmei során 12. alkalommal lépett jégre Csíkszeredában, ám eddig sem a Sportclubot, sem a HC-t nem sikerült legyőznie. A jelenlegi idény alapszakaszában a HSC 3-0-ra és 7-4-re verte otthon a Vasast, idegenben pedig 2-1-re és 4-3-ra bizonyult jobbnak az alapszakaszt a táblázat negyedik helyén záró piros-kékeknél.

Nagy Béla, a HSC Csíkszereda edzője a jegkorong.blog.hu internetes szaklapnak nyilatkozva kiemelte, jól tudták, hogy nehéz meccsekre számíthatnak. „Az első mérkőzésen az első két harmad a miénk volt, de ellenfelünk ekkor is veszélyesen támadott. A harmadik harmadban beálltunk védekezni, ekkor teljesen ránk jöttek – fogalmazott Nagy Béla. – A második mérkőzésen a Vasas jobban játszott, az elejétől lehetett érezni, hogy nagyon akarnak nyerni, kellően motiváltak voltak. De hat perccel a vége előtt két góllal vezettünk, tehát mi rontottuk el a végjátékot. Ha értékelnem kell az eddigieket, azt mondom, mindkét meccsen az a csapat nyert büntetőkkel, tehát a szerencsének köszönhetően, amelyik jobban megérdemelte.” A HSC edzője a magyarországi mérkőzésekre kitérve leszögezte, a helyzet egyértelmű: „Nekünk is nyernünk kell egy mérkőzést a Vasas otthonában, ez a célunk, és akkor Csíkszeredában lehet a döntő.”

Risto Kurkinen, a Vasas finn trénere szerint a két csapat nagyjából hasonló játékerőt képvisel, így nem véletlen, hogy két szoros meccset játszottak a Vákár Lajos-műjégpályán, és ugyanez várható Budapesten is. „Természetes, hogy elégedett vagyok az erdélyi túrával, hiszen elvettük a HSC Csíkszereda pályaelőnyét. Most nekünk lesz két hazai meccsünk, kezünkben van a sorsunk” – tette hozzá a jegkorong.
blog.hu által idézett skandináv szakember.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben