Előnybe került a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata a FIBA Európa Kupa nyolcaddöntőjében, miután az első mérkőzését 82:72-re megnyerte szerda este, hazai pályán az Usak Sportif ellen.
2017. február 09., 16:012017. február 09., 16:01
2017. február 09., 16:022017. február 09., 16:02
A török ellenfélhez hasonlóan a Bajnokok Ligája csoportköréből átkerült Körös-partiakat edző Cristian Achim kimagasló győzelemnek tartja a sikert. „Az Usaknak nagyon jó játékosai vannak, de ma a mieink jobbak voltak. Kiváló volt a védelmünk, főleg az első és az utolsó negyedben. Jobban járattuk most a labdát is, ezért is adódott annyi lehetőségünk kosarat dobni\" – összegzett. Hozzátette, a tízpontos győzelem nem remélt továbbjutási esélyt jelent a számukra, ugyanakkor az Usakot képesnek tarja arra, hogy ezen fordítani tudjon. „Nyilván szeretnénk folytatni az európai kalandot, de nem tudom, hogy továbbjutunk-e. Ha mégsem sikerülne, akkor legalább most szépen búcsúztunk a közönségünktől\" – fűzte hozzá Achim.
A törökországi visszavágó szerdán lesz, addig azonban még a hazai bajnokságban is pályára kell lépniük, ahol címvédőként hullámzó, az utóbbi két fordulóban kimondottan gyenge teljesítményt nyújtottak. Achim szerint viszont a BL csoportkörében szerepelt együttesek 75 százaléka hasonló cipőben jár, mert nagyon nehéz párhuzamosan két fronton hibátlanul helytállni. A hazai élvonalbeli pontvadászat 20. fordulójában Temesvár–Szeben és Steaua–Pitești (20.15, DigiSport) meccsek lesznek pénteken, majd szombaton Galac–Dinamo, Craiova–Marosvásárhely és végül Nagyváradi VSK–Kolozsvári U-BT (20, DigiSport) rangadót rendeznek.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!