Elkezdődött a székely körverseny

Elrajtolt a Székelyföld Kerékpáros Körversenye ötödik kiírásának mezőnye. Csíki András, a Hargita megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője elmondta, némi módosításokkal zajlik a verseny, utalva főként a pénteki Király-etapra, amelyből a Bucsin-tető–Parajd útvonalat ki kellett venniük a rossz útviszonyok miatt.

Forró Gyöngyvér

2011. augusztus 12., 09:172011. augusztus 12., 09:17

Borboly: vigyék jó hírét a Székelyföldnek

Idén a 15 helyett végül 13 csapat és közel száz versenyző állt rajthoz. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a szerda esti megnyitón kijelentette, bízik abban, hogy a körversenyen részt vevők jó hírét viszik majd a Székelyföldnek. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a „házigazda” Tusnad Cycling Team jó teljesítményében reménykedik. „Szép lenne, ha megismétlődne a két évvel ezelőtti történet, amikor csapatban nyertünk, azonban akkor itt volt egy francia versenyző (a Tour de France-on is szerepelt Aurélien Passeront – szerk. megj.), akihez fogható azóta sem volt a Tusnád csapatában. Ha összejön az első 5-6-ba kerülés, elégedettek lehetünk. Reméljük, az időjárás jobbra fordul és nem lesznek bukások, balesetek” – fogalmazott Ráduly.

Novák Károly Eduárd, a Tusnad Cylcing Team vezetője bízik abban, hogy mindannyian okosan tudnak majd versenyezni. Az idei mezőnyt a korábbiakhoz képest erősebbnek tartja Novák, azonban kijelentette, jelenleg nem ez jár a fejükben. „Tudjuk, hogy erősebb a mezőny, mint tavaly volt, de minket nem érdekel, azért versenyzünk, hogy nyerjünk” – jelentette ki a kerékpáros.

A háromnapos verseny keretében két országúti etapot és két félszakaszt kell teljesíteniük a kerekeseknek. Az első futam majdnem teljesen megegyezett a tavalyival, csupán az indulási helyszín volt más: csütörtökön a verseny főtámogatója, a Tusnád Ásványvíz Rt. székhelyének közeléből, Tusnádfaluból indultak a kerékpározók délelőtt 11 órakor egy 183 km-es táv megtételére.

Pénteken, a Király-etap keretében négy emelkedővel megtűzdelt szakasz vár a versenyzőkre. A rajt után alig 10 km-rel a B kategóriás Tolvajos-tetővel birkóznak meg a biciklisek, majd a szentegyházi sprintpróba után egy enyhébb, C kategóriás kapaszkodó következik Homoródfürdőnél, ezt követi a Libán-tetői emelkedő. Gyergyószentmiklós és a versenyközpont, Csíkszereda újbóli érintésével a 182 km-es etap Hargitafürdőn zárul. Szombaton délelőtt 10 órától egyéni időfutam szerepel a Székely Köz programjában. A rajthoz állók a Hármaskereszttől indulnak a 7 km-es szakasz megtételére, a befutó a hargitafürdői Ozon Hotelnél lesz. Délután 17.15-kor indulnak a verseny utolsó etapjára a kerékpárosok. A Csíkszereda–Rákos–Szépvíz–Csíkszereda útvonal megtétele után a megyeszékhely utcáin zajló 97 km-es szakasszal zárul az 5. Székelyföldi Kerékpáros Körverseny.

Négy megkülönböztető trikót viselnek a legjobbak

Az idei viadal összdíjazása 12 470 euró. A versenyen négy megkülönböztető mez lesz: az egyéni összetett éllovasa a kék színű, „Tusnád Ásványvíz” feliratú trikót viseli majd, a legjobb sprinternek a piros-fekete „Mol-Székelyföld” mez jut. A hegyimenők között vezető kerékpáros a sárga, „Csíkszereda” feliratú trikót kapja, míg a Fenestela 68 által támogatott zöld színű mez a legjobb 23 év alatti versenyzőé lesz majd.

A szervezők nem csak a profi, hanem az amatőr kerékpárosoknak is versenylehetőséget biztosítanak a körverseny keretében. Csíkszeredában szombaton a Csíkszék Kupáért kerekeznek két szakaszon a sportág kedvelői, míg vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Kupáért versenyeznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben