Képünk illusztráció
Fotó: Madárfészek-Godako Ökölvívó Akadémia
Gyergyószentmiklóson szombaton délben letették annak az ökölvívó központnak az alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület. A központ a Magyar Ökölvívó Szövetség tulajdonába kerül.
2020. augusztus 01., 15:502020. augusztus 01., 15:50
2020. augusztus 01., 15:562020. augusztus 01., 15:56
A rendezvényen Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is részt vett, és beszédet mondott. Az esemény végén a magyar közmédiának úgy nyilatkozott: az épület több lesz egy egyszerű sportközpontnál, közvetve az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradását is szolgálja. A fideszes országgyűlési képviaselő elmondta: céljának tekinti, hogy a magyar ökölvívó-bajnokságot kiterjesszék az egész Kárpát-medencére, és a nyílt bajnokságon az erdélyi fiatalok is jó eséllyel induljanak.
Huszár Árpád, a Godako egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva elégedettségének adott hangot, amiért a gyergyói gyermekeknek immár olyan körülményeket tudnak biztosítani a fejlődéshez, amilyeneket az eddigi eredményeikkel kiérdemeltek.
A rendezvényen Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megjelent. A szerzetes által kialakított árvaházláncból mintegy nyolcvan gyermek vesz részt az ökölvívóképzésben. Amint a képzést szervező Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület által összeállított sajtóanyagból kiderül: a sportközpontnak nyolc hónap alatt kell felépülnie. Az 1601 négyzetméter alapterületű épület egyik része versenyek lebonyolítására lesz alkalmas, a ring körül 800 nézőt befogadó lelátó épül.
Az edzéseket kiszolgáló épületrészben egy 270 négyzetméteres edzőtermet alakítanak ki, ahol egyszerre 40 sportoló dolgozhat, egy másik, 140 négyzetméteres teremben a sportolók erőnlétét fejlesztik. Az épületben emellett öltözők, masszázsszoba, mosdók és orvosi szoba is helyet kap.
Az építkezésre 380 millió forintot szánnak, további 10 millió forintot pedig eszközvásárlásra, berendezésre fordítanak.
A magyar kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy 452 millió forinttal támogatja a gyergyószentmiklósi sportközpont felépítését. A következő évben a székelyföldi város észak-nyugati kijáratánál vásároltak telket a létesítménynek, melyen most kezdődhet el az építkezés.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!