Csányi Sándor, az MLSZ elnöke (jobrra) és Berzi Sándor alelnök
Fotó: MTI
Gazdálkodásában nyereséges, a válogatott Európa-bajnokságon való részvételével pedig a 2015-ösnél sikeresebb évet zárt a magyar labdarúgás 2016-ban – értékelt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a keddi, éves közgyűlésükön.
2017. május 16., 17:402017. május 16., 17:40
Az MTI beszámolója alapján a sportvezető közölte, hogy az 1,5 milliárd forintos, azaz közel 5 millió eurós profitot eredménytartalékra fordították, amely így 4,7 milliárd forintra nőtt. Üdvözölte, hogy az Európai Unió további hat évre jóváhagyta a TAO-támogatást, amelyből tavaly 45,4, a kezdetektől pedig összesen 131,4 milliárd forint áramlott a futballba – elsősorban az utánpótlás és az amatőr foci fejlesztésére.
Nem fognak változtatni az országos bajnokságok versenykiírásán sem, mivel Csányi szerint
Ezek után már csak az alacsony nézőszámot kell orvosolniuk, amely egy korábbi MLSZ-közvéleménykutatás szerint főleg a gyenge játékszínvonalnak tudató be.
A szurkolók amúgy azt is kifogásolták, hogy több csapat idegenben rendezi hazai mérkőzéseit, de Csányi tájékoztatása szerint jó ütemben halad a stadionfelújítási program, ezért várhatóan a 2019–2020-as idénytől már mindegyik profi alakulat a saját pályáján játszhat. Beszámolója alapján a rasszista rigmusok visszaszorításában nem történt előrelépés, mint ahogyan
Fejlődött viszont a női labdarúgás, a teremlabdarúgó-válogatott Eb-szereplése óta pedig már több mint 21 ezren futsaloznak. Úgy véli, hogy a további fejlesztés érdekében a kézilabda-szövetséggel együttműködve kellene csarnokokat építeni. A közgyűlésen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke is, aki szerint más sportágak is „tanulhatnának" az MLSZ-től.
Az NB1 idei szezonjából még két forduló van hátra: a holtversenyben 59 ponttal élen álló Honvéd és Videoton verseng az elsőségért.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!