Simona Halepet 2026 októberéig eltiltották két különböző doppingvétség miatt
Fotó: Simona Halep/Facebook
Négy évre eltiltotta a játéktól Simona Halepet doppingolás miatt a teniszezők doppingügyeivel foglalkozó Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA). A világranglista egykori éllovasa közölte, hogy sokkolta az ítélet, amelyet megfellebbezett.
2023. szeptember 12., 18:262023. szeptember 12., 18:26
2023. szeptember 12., 20:232023. szeptember 12., 20:23
Az ITIA kedden közölte, hogy a független bíróság két különálló doppingvétség miatt függesztette fel a korábbi világelső játékjogát. Az ügynökség közleménye szerint a Sport Resolutions által megbízott független bíróság június 28-29-én ült össze Londonban, és meghallgatta Halepet és a román játékos védelmében felszólaló szakértőket.
A bíróság elfogadta Simona Halep érvelését, miszerint szennyezett étrend-kiegészítőket szedett, de megállapította, hogy a játékos által bevitt mennyiség nem eredményezhette a pozitív mintában azonosított Roxadustat-koncentrációt. A testület elfogadta a biológiai útlevéllel kapcsolatos vádat is, mivel érvelése szerint nem volt oka megkérdőjelezni a három független szakértő „egyhangú, határozott véleményét”, miszerint „valószínűleg doppingolás” volt a magyarázat a sportoló biológiai útlevelében kimutatott rendellenességeknek.
Ismét elhalasztotta az ítéletet a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) a doppingvétséggel vádolt Simona Halep ügyében. Ezt a román teniszező csütörtök este közölte az Instagram-oldalán.
A kedden nyilvánosságra hozott döntést a román teniszező megfellebbezheti a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS). Mindezt Halep már meg is tette, a teniszező mindezt az eltiltásáról szóló bejelentésre adott reakciójában hozta nyilvánosságra. A női tenisz-világranglista korábbi éllovasa közleményében újfent leszögezte: karrierje során soha nem használt „tudatosan vagy szándékosan” tiltott szert, és erre ma is büszke.
Halep egy tavaly augusztusi ellenőrzésen szolgáltatott pozitív doppingmintát, és az eset három hónappal később került nyilvánosságra. A sportág tisztaságáért felelős nemzetközi ügynökség (ITIA) novemberi bejelentése szerint az amerikai nyílt bajnokságon levett A és B mintában is kimutatták a tiltólistás Roxadustat jelenlétét Halep szervezetében.
Halep mindvégig határozottan állította, hogy nem fogyasztott tiltott szert. „Egész pályafutásom során
egyszer sem fordult meg a fejemben a csalás gondolata, mivel ez teljesen ellentétes mindazokkal az értékekkel, amelyekre neveltek. Teljesen összezavartnak és elárultnak érzem magamat ebben a tisztességtelen helyzetben” – írta az ellene megfogalmazott vádakkal kapcsolatban annak idején Halep, aki már akkor élete legnagyobb megrázkódtatásának nevezte az eltiltását.
A kétszeres Grand Slam-győztes teniszező egyébként az elmúlt hónapokban többször kifogásolta, hogy a meghallgatásait többször elhalasztották. A sportoló egy interjúban elmondta, hosszas vizsgálatok után kiderült, hogy szennyeződésről volt szó, az egyik táplálékkiegészítő szennyezett volt, így kerülhetett nagyon kicsi mennyiségben a szervezetébe a tiltott szer. A roxadustat egyébként fokozza az eritropoetin endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják.
Az ügynökség májusi közleménye szerint a vizsgálatot egy független bizottság hajtotta végre, és független a tavaly augusztusban leadott mintájától, amelyben roxadustat nyomaira bukkantak. Halep idén áprilisban a Tennis Majorsnek adott interjúban elmondta azt is, hogy a felfüggesztés ellenére folytatta az edzéseket, és amennyiben visszakapná a versenyengedélyét, folytatná a karrierjét, de minél többet hagy ki, annál nehezebb lesz a visszatérés.
Felfüggesztette Simona Halep játékjogát ideiglenesen a Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITF), miután a világranglista 9. helyén jegyzett román teniszező szervezetében teljesítményfokozót fedeztek fel.
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz.
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.
Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.
Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.
Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.
szóljon hozzá!