Újabb álom vált valóra. A Sepsi OSK kiharcolta az európai kupaszereplést
Fotó: Pinti Attila
Négy évvel ezelőtt élvonalbeli feljutását ünnepelte a Sepsi OSK labdarúgócsapata, most pedig már európai kupaszereplést is kiharcolt. Az újabb történelmi sikert a Viitorul elleni osztályozó megnyerésével érték el, a tulajdonos Diószegi László pedig komolyságukban látja menetelésük titkát.
2021. június 01., 19:422021. június 01., 19:42
2021. június 01., 21:022021. június 01., 21:02
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Sepsi OSK labdarúgócsapata: a négy évvel ezelőtt még élvonalbeli feljutását ünneplő sepsiszentgyörgyi együttes eddigi legjobb Liga 1-es szezonját zárva hétvégén belépőt nyert a nemzetközi porondra is. Az újonnan induló Konferencia Liga selejtezőjében léphet majd pályára a 2021–2022-es idényben, miután a bajnoki osztályozón 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Viitorul gárdáját.
Korábban többen is szóvá tették nemtetszésüket amiatt, hogy alsóházi csapat lehetőséget kap európai szerepelésért játszani, de
Utóbbiak, mint ismeretes, először az alsóházban élen zárt Chindiát győzték le, amely gárdával azért csaphattak össze, mert az alsóház második és harmadik helyezettje, az UTA, illetve a Medgyes nem kért a nemzetközi szerepléshez szükséges UEFA-licencet.
A Sepsi OSK viszont igen, hiszen az egész idény során stabilan jó teljesítményt nyújtott az élmezőnyben. Ennek megkoronázását nemzetközi szerepeléssel a klubtulajdonos Diószegi László szerint csak pozitívan lehet megélni.
– mondta lapunknak. Sikerüket a komolyságnak, a becsületnek, a tisztességnek és „nagyon sok ember nagyon sok munkájának” tulajdonítja.
Ünneplésre viszont sok idejük nem volt. Rövid, egy-másfél órás ünneplést tartottak, mert a játékosok siettek haza. „Hosszú volt ez az idény, ők is alig várták, hogy hazamenjenek a családjukhoz” – jegyezte meg. Ismeretes, hogy
„Mi reménykedünk, hogy a régi stadionban tudunk egy mérkőzést játszani, de még az sincs eldőlve” – mondta Diószegi, hozzátéve, hogy első ellenfélként „verhető” csapatot szeretne a sorsoláskor, hogy majd csak a harmadik fordulóra „maradjon” számukra erősebb alakulat az európai porondon. A stadion építésének lezárultát amúgy augusztus közepére tervezik, de egyelőre még nincs pontos dátum az átadásra.
Diószegi László: „legalább most van minek örüljünk”
Fotó: Pinti Attila
„Még egy történelmi siker, amit ez a kicsi város el tudott érni és nagyon reméljük, hogy továbbra is tudunk ilyen szépen, lépcsőzetesen haladni előre, és nagyon reméljük, hogy nem vallunk szégyent” – mondta a Krónikának a klubot vezető Hadnagy Attila. Ő, akárcsak Diószegi, a komoly hozzáállásban, a csapatmunkában, az együttműködésben látja az eredményességük titkát.
– hangsúlyozta. Érdeklődésünkre elmondta: amikor négy éve feljutottak az élvonalba, az valóságos csoda volt, de ez a mostani történelmi siker is nagy jelentőséggel bír. „Nem tudok választani a kettő közül, hogy melyik okozott nagyobb örömet” – ismerte el.
A klubvezető tájékoztatása alapján a keret módosulni fog a nyári szünet folyamán. Leo Grozavu vezetőedzővel szerződést hosszabbítottak, de több futballista távozni fog. A játékosok összlétszámát is 33-ról 27-28-ra csökkentik.
– szögezte le.
A csapat most két hétig vakációt tart, június 15-én gyűlnek ismét össze, majd 25-én Ausztriába utaznak edzőtáborba július 9-ig. Utána készülnek a Liga 1 első fordulójára, amely 17–18-án lesz, majd 22-én pályára lépnek legelső európai kupaselejtezőjükön. „Rövid az idő a felkészülésre, de nagyon nehéz éven vagyunk keresztül, kifacsarta a fiúkat, kell ez a rövid szünet” – mondta Hadnagy.
A Sepsi OSK mellett a Craiovai Universitatea és az FCSB szerepel még Romániából a Konferencia Ligában. Mindegyikük a második selejtezőkörben kezd, de utóbbi kettő kiemelt lesz a június 16-i sorsoláskor. Ezen szakaszban a csapatok 350 ezer euró jutalmat kapnak, továbbjutás esetén pedig 550 ezer eurót ér majd a pályára lépés a harmadik selejtezőkörben. A playoffban már 750 ezer euró a jutalom, míg a főtáblás kvalifikáció mintegy hárommillió eurós bevételt jelent. Ezen túlmenően a csoportkörben minden egyes győzelmet 500 ezer euróval, a döntetlent pedig 166 ezer euróval honorálja az UEFA. A továbbjutás további bevételt jelent, míg végül a döntősök 3 millió eurót, a győztes pedig további 2 milliót kap.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!