Csíkszeredába tart Jakab László

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Már van új edzője és kapusa a Székelyudvarhely SK-nak Elképzelhető, hogy Csíkszeredában folytatja pályafutását Jakab Zoltán (képünkön), a Székelyudvarhely SK csapatának korábbi trénere és az egyesülettől szintén távozó négy játékos. A román válogatott edzője, valamint Klein László, Szőcs Loránd és a Csoma fivérek, Alpár és Ferenc több ajánlatot is kaptak, de még nem döntöttek.

2006. július 21., 00:002006. július 21., 00:00

Teremfutball
A leginkább megvalósulni látszó megoldást Csíkszeredából remélik, Jakab László csütörtökön tárgyalt Ráduly Róbert polgármesterrel. A városnak B osztályos teremlabdarúgó-csapata van, és Jakab saját bevallása szerint a Sportklubhoz benyújtott fizetésigényüket mutatta be Csíkszeredában is, a választ a jövő hét elejére ígérte a polgármester.
Mint ismeretes, a négy játékos és Jakab Zoltán – akik csütörtök este közönségtalálkozón búcsúztak el szurkolóiktól – nem írtak alá új szerződést a Székelyudvarhely SK-val, azt kifogásolva, hogy a klub vezetősége nem akart fizetést emelni.
„Mindenki morgolódott a pénzért, eleinte egységesen akartunk fellépni, de aztán hét társunk meggondolta magát. A tavaly újonnan igazolt játékosok is ugyanannyi pénzt kapnak, mint mi, akik már bizonyítottunk, és a klub vezetése szóba sem állt velünk. Lehet, még engedtünk is volna a szerintem nem túlzó igényeinkből” – mondta csütörtökön Klein László.
Jakab Zoltán szerint az ő távozásának nem anyagi okai vannak. „Talán az országban nincs még egy klub, amelyik ennyire naprakészen fizetett volna, ám a szakmai véleményt nem létezőnek tekintették. Úgy büntettek játékosokat, hogy nem szóltak nekem, és olyan eset is volt, hogy az újságból tudtam meg, hány órakor játsszuk a mérkőzést. Isten tudja, hány felmondást írtam már, csak nem adtam be őket, hiszen itt volt a csapat, a közönség” – mondta a szakember.
Molnár Miklós, a klub alelnöke szerint a klub nem engedte zsarolni magát, és már be is jelentette az új szerzeményeket. „A csapat új edzője Tóth Károly, a magyar válogatott másodedzője, aki már el is kezdte a munkát, az új kapus pedig a magyar válogatott Balázs Zoltán. A fizetésük ugyanannyi, mint amenynyi a Jakab Zoltáné és a Kleiné volt, egy lejjel sem fizetünk többet nekik” – tette hozzá.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában