A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Sorana Cârstea számára az idei ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ahol egyéniben utolsó, még versenyben lévő romániai sportolóként vasárnap 6:2, 6:3-ra kikapott a hatodik kiemelt, korábbi Roland Garros-győztes Garbine Muguruzától.
2017. január 22., 16:172017. január 22., 16:17
A 26 éves teniszező a ProSport helyszíni tudósítójának elismerte, hogy több esetben is hibázott, nem használta ki az előtte adódó helyzeteket. „Többször is lassú voltam, és nem úgy léptem ki a labdára, ahogyan kellett volna. Mivel erőseket ütök, a legkisebb helyezkedési különbség is érződik. Korábban még soha nem játszottam Muguruzával, de a stílusa nem okozott problémát. Tudtam, hogy jól adogat, de nekem most nem jött ki a játék. Következetesebbnek kellett volna lennem\" – magyarázta. Hozzátette, „a tenisz olyan, mint egy vizsga: ha tanultál, nem kaphatsz négyest.”
A párosban már korábban kiesett Cârstea számára tehát már befejeződött az idei melbourne-i Grand Slam-torna, de hozzá hasonlóan a nyolcaddöntőben bukott el vasárnap férfipárosban Horia Tecău (a holland Jean-Julien Rogerrel) és Florin Mergea (a brit Dominc Inglottal) is. Előbbi még Irina Beguval vegyespárosban érdekelt az Australian Openen.
A vasárnapi nyolcaddöntő igazi nagy meglepetését a világelső búcsúja jelentette. A férfimezőnyben erről a 29 éves német Mischa Zverev gondoskodott, aki 7:5, 5:7, 6:2, 6:4-re győzte le a brit Andy Murrayt, míg a nők között az amerikai Coco Vandeweghe 6:2, 6:3 arányban kerekedett felül a német Angelique Kerberen. Zverev a svájci Roger Federer ellen folytatja, míg Vandeweghe Muguruza ellen adogat.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.