Bukarestbe igazolt a 2022-es év legjobb magyar kézilabdázója

•  Fotó: Facebook/Rosta Miklós

Fotó: Facebook/Rosta Miklós

Rosta Miklós a következő idénytől a Bukaresti Dinamo kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A 24 éves beálló az OTP Bank-Pick Szegedtől szerződik a román csapathoz.

MTI

2023. május 06., 12:402023. május 06., 12:40

A bukaresti klub szombaton a honlapján és Facebook-oldalán jelentette be a magyar kézilabdázó érkezését, és jelezte, hogy Rosta három évre, 2026-ig kötelezte el magát.

A 42-szeres válogatott játékos az M4 Sportnak elmondta, döntésében a legnagyobb szerepet a vezetőedző személye játszotta, az, hogy a spanyol Xavi Pascual felhívta és jelezte neki, szeretné, ha az ő csapatában folytatná.

Idézet
Nagyon vonzónak tűnt az a terv és vázlat, amit elmondott nekem, az, hogy mennyi játéklehetőséghez fogok jutni a Bajnokok Ligájában”

– mondta az elmúlt év legjobb hazai játékosa. Elárulta, hogy a spanyol szakember szeretné, ha a védekezése még fejlődne, és támadás-védekezésben tudna játszani negyven-ötven-hatvan percet. Reményét fejezte ki, hogy védekezésben tényleg előre tud majd lépni, és azt a válogatottban is fogja tudni hasznosítani.

Idézet
Nehéz döntés volt, mert nagyon szeretem Szegedet, a várost, a csapatot, a szurkolókat. Biztosan minden hiányozni fog. Most ezt hozta az élet, egy új szakasz kezdődik”

– tette hozzá.

Id. Rosta Miklós a váltást illetően úgy fogalmazott, mindent megbeszélnek a fiával, a tatabányai és a szegedi szerződésénél még ők voltak ott a feleségével, mostanra viszont lett egy menedzsere.

A váltástól azt várja, hogy a fia továbbra is fejlődjön, legyen meg a fejlődési pályájában az eddigi ütem, a hiányosságait Xavi Pascual javítsa ki, a jó dolgokat pedig erősítse meg.

„Ebben a történetben az ő szerepe nagyon nagyot nyomot a latban. Majdnem azt mondom, hogy nem is klubot, hanem edzőt kerestünk, kerestek Mikinek. Az ilyen kaliberű játékosoknak, mint a Miki, a spanyol iskola fekszik” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet