Bölöni visszatér a Ligue 1-be

Új munkahelyet hozott az új év Bölöni László számára: az 57 éves, dicsőszentmártoni születésű szakember a Lens trénereként folytatja edzői pályafutását. A játékosként a Marosvásárhelyi ASA-ban, a Bukaresti Steauában és a román válogatottban hírnevet szerzett Bölöni szűk egy év elteltével ül le ismét egy európai csapat kispadjára.

Páva Adorján

2011. január 04., 09:382011. január 04., 09:38

Az öreg kontinensen legutóbb a belga Standard Liege együttesét irányította, ahonnan tavaly februárban távozott. Azóta tett egy két hónapos kitérőt az Egyesült Arab Emírségekben, ahol július és szeptember között az Al-Wahdát edzette. Az erdélyi szakember most Jean-Guy Wallemme helyét veszi át a francia csapatnál, amely nagy bajban van: 18 mérkőzésből csupán hármat nyert meg; eddig 16 pontot gyűjtött, és a Ligue 1 utolsó előtti helyén áll.

„Jean-Guy Wallemme jelezte, hogy nem kívánja a csapatot tovább irányítani. Egyeztettünk, és úgy láttuk jónak, ha elfogadjuk a döntését. Választásunk ezután Bölöni Lászlóra esett, akinek az lesz a feladata, hogy a Ligue 1-ben tartsa a Lens-t” – közölték vasárnap a csapat hivatalos honlapján. Nem sokkal ezután az 1906-ban alapított, egyszeres francia bajnok (1998), kétszeres Intertotó Kupa-győztes (2005, 2007 – első alkalommal a Kolozsvári CFR-t legyőzve) klub vezetősége be is mutatta új trénerét. A sajtótájékoztatón Bölöni László kijelentette, ez a szakma „drog” számára, és nem azért jött Lens-ba, hogy „néptáncot járjon a játékosokkal”. „Egyes labdarúgók nagyon törékenynek tűnnek, fontos, hogy mentálisan a jó útra tereljük őket. A fiataloknak önbizalmat kell szerezniük, a szerződésük vége felé közeledő, idősebb futballistákat pedig meg kell győzni arról, hogy az ő érdekük is a jó szereplés. Mindenkinek van problémája, nekünk a csapatszellemre kell alapoznunk – tette hozzá a játékosként 1986-ban BEK-et nyert erdélyi szakember. – Nagyon nehéz időszakot él meg a csapat, minden soron következő meccsből a maximumot kell kihoznunk. Azt szeretném, ha minden este azzal a tudattal feküdhetnék le, hogy mindent megtettem a klubomért, mert akkor nyugodt álmom lesz.”

Bölöni László számára messze nem ismeretlen a francia futball, hiszen 1994-ben a Nancy trénereként kezdte edzői pályafutását. Itt 2000-ig edzősködött, majd egy éven keresztül a román válogatottat irányította. Ezután a Sporting Lisszabon vezetőedzőjeként dolgozott, amellyel 2002-ben megnyerte a portugál bajnokságot, a kupát és a szuperkupát is. 2003-ban visszatért Franciaországba, ahol 2006-ig a Rennes trénereként dolgozott. Ezt követően az AS Monaco trénere lett, ám innen hamar távozott, 2007 és 2008 között pedig az emírségekbeli Al-Dzsazíra kispadján töltött el egy évet. 2008-ban eleget tett a Standard Liege felkérésének, amellyel rögtön megnyerte a Belga Szuperkupát, 2009-ben pedig a bajnokságot is. Bár sikerült bejutnia a Bajnokok Ligája csoportkörébe, onnan pedig az Európa Liga legjobb 32 csapata közé, 2010-ben szakított a Standarddal. A nyáron az Al-Wahdát választotta, ám szeptemberben már elhagyta az arab együttest. Azóta több csapattal is hírbe hozták – felmerült a Kolozsvári CFR, de a magyar bajnok Debreceni VSC neve is –, ám végül a Lens lett a befutó. A francia csapat kispadján szerdán a Borussia Dortmund elleni barátságos meccsen mutatkozik be.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben