Fotó: Dominik Szoboszlai/Facebook
Christoph Freund sportigazgató szerint a magyar válogatott Szoboszlai Dominik a téli szünetben távozhat az RB Salzburg labdarúgócsapatától.
2020. november 24., 21:402020. november 24., 21:40
Freund a Sky Sport Austriának kedden úgy fogalmazott, természetesen szeretné, ha a húszéves játékos a lehető leghosszabb ideig az osztrák bajnoki címvédőnél maradna, viszont az az egészséges, ha a megfelelő időben megteszi a következő lépést a pályafutásában.
„Meglátjuk, mi történik télen, de nagy a valószínűsége, hogy egy nagy klubhoz kerül” – tette hozzá.
A sportigazgató felidézte, hogy a magyar futballista az elmúlt hetekben több mérkőzésen is kiváló teljesítményt nyújtott, ám akadtak kevésbé jó meccsei is. Hangsúlyozta, esetében a fejlődés következő lépése az, ha minden találkozón magas szinten teljesít.
– nyilatkozta Christoph Freund.
Az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn győztes gólt szerző Szoboszlai 2018 óta 74 mérkőzésen 22 gólt szerzett és 33 gólpasszt adott Salzburgban. A bajnokságot három, az Osztrák Kupát két alkalommal nyerte meg, a legutóbbi idényben pedig az élvonal legjobb játékosának választották.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!