BL: a gyep bírta, a Galac nem

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A Naţional Aréna új gyepe bírta a terhelést, a kedd este a Benficát itt vendégül látó Galaci Oţelul labdarúgócsapata azonban egyszer „megroggyant” a portugál csapat nyomása alatt, és ez elég volt ahhoz, hogy Dorinel Munteanu együttese vereséggel zárja az új bukaresti stadionban megrendezett első európai kupameccset.

2011. szeptember 29., 09:142011. szeptember 29., 09:14

 A bátortalanul játszó, nagyrészt csak a lisszaboniak által birtokolt labda után loholó hazaiak így is pontot menthettek volna, ám az utolsó percekben először csak a kapust sikerült eltalálni, az ismétlés pedig kevéssel mellészállt, így 1-0-s Benfica-siker született. „Túlzottan tiszteltük az ellenfelet, több merészséget, nagyobb akaraterőt és játékkedvet vártam játékosaimtól. Az első félidőben jól védekeztünk, de egy alkalommal az ellenfél kihasználta a két középső védőnk között keletkezett űrt. Túl keveset tettünk azért, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk” – nyilatkozta Munteanu a bukaresti meccs után, amelyet csupán 7 ezer néző tekintett meg a helyszínen, ez pedig negatív rekord a Bajnokok Ligájában. A Galac vezetőedzője elismerte, hogy a csoport harmadik helye is távol került csapatától, hiszen a kvartett másik meccsén a Bázel – amely óriási meglepetésre fordított a 2-0-ra is vezető Manchester United otthonában, ám a hazaiak az utolsó percekben kiegyenlítettek – pontot lopott a négyes nagy favoritjától, amely újabb botlása miatt jóval feltüzeltebben várja a következő két, Galac elleni BL-összecsapását.

Bajnokok Ligája, csoportkör, második forduló, kedd esti eredmények, C csoport: Manchester United–FC Basel 3-3 (Welbeck 16., 17., Young 90., ill F. Frei 58., A. Frei 60., 76. – 11-esből), Galaci Oţelul–Benfica 0-1 (Cesar 40.). A csoport állása: 1. Basel 4 pont (5-4), 2. Benfica 4 (2-1), 3. Manchester United 2, 4. Galac 0. A csoport: Bayern München–Manchester City 2-0 (Gomez 37., 45.), Napoli–Villarreal 2-0 (Hamsik 14., Cavani 17. – 11-esből). A csoport állása: 1. Bayern 6, 2. Napoli 4, 3. Manchester City 1, 4. Villarreal 0. B csoport: Trabzonspor–Lille 1-1 (Colman 75. – 11-esből, ill. Sow 30.), CSZKA Moszkva–Internazionale 2-3 (Dzagojev 45+2., Vágner Love 77., ill. Lúcio 6., Pazzini 23., Zárate 79.). A csoport állása: 1. Trabzonspor 4, 2. Inter 3, 3. Lille 2, 4. CSZKA Moszkva 1. D csoport: Olympique Lyon–Dinamo Zágráb 2-0 (Gomis 23., Koné 42.), Real Madrid–Ajax Amszterdam 3-0 (C. Ronaldo 25., Kaká 41., Benzema 49.). A csoport állása: 1. Real Madrid 6, 2. Lyon 4, 3. Ajax 1, 4. Dinamo Zágráb 0.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben