Bizonytalan a Fradi és a Vác rajtja az első osztályban

Továbbra is kérdéses a Ferencváros és a Vác indulása az NB I-ben, miután a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége hatályon kívül helyezte a fellebbviteli licencadó bizottság döntéseit, és a testület tagjait visszahívta.

Gazda Árpád

2006. július 21., 00:002006. július 21., 00:00

Ennek következményeként jelenleg az a határozat van érvényben, amely a Ferencvárosnak és a Vácnak nem engedélyezi az élvonalbeli indulást.
Kisteleki István, az MLSZ elnöke úgy véli: súlyos hibát követett el a licencadó testület, és ez nem maradhatott következmények nélkül. Helmeczy László alelnök magyarázata szerint július 17-én – a Fradi és a Vác indulását engedélyező – másodfokú licencadó bizottság szabálytalanul ült össze, a tanácskozásról a testület elnöke, Kamarás István nem is tudott, ráadásul érdemben megváltoztatott egy, a két klub indulását ellenző jogerős határozatot, amit nem tehetett volna meg.
„A július 17-i ülésen csupán annyit tehetett volna a testület, hogy a korábbi határozat szövegébe beleilleszti azt a mondatot, hogy további fellebbezésnek helye nincs, ez ugyanis korábban kimaradt a másodfokú írásos döntésből” – fűzte hozzá Helmeczy. Ezért Kamarás kivételével mindenkit visszahívtak. Az MLSZ háromtagú ad hoc bizottságot választott, melynek feladata a licenccel kapcsolatos minden tevékenység ellenőrzése, az új testületnek 48 órán belül fel kell állnia.
Az MLSZ elnöksége új másodfokú licenceljárást rendelt el, és arról döntött, hogy mindenképpen tizenhat csapat szerepel az élvonalban. Az elnökség szerint a szabályok értelmében, ha a Ferencváros és a Vác az új testülettől sem kap indulási engedélyt, akkor az élvonaltól az elmúlt szezonban búcsúzó Vasas és Pápa szerepelhet a legmagasabb osztályban. Mindez azt jelentené, hogy az 1899-ben alapított Ferencváros történetében először fordulna elő, hogy a csapat nem az első, hanem a másodosztályban játszik. Kisteleki István úgy véli: ha a Ferencváros esetleg mégis elindulhat az élvonalban, de aztán csődbe jut amiatt, hogy nem sikerül megállapodni a befektetővel, a zöld-fehér klubot kizárják, és három évig nem szerepelhet az NB I-ben. Az elnök szerint a Váccal szemben az volt az egyetlen kifogása a licencadó bizottságnak, hogy valótlanul alacsonynak tartotta a klub költségvetését, ennek megítélése azonban nem a testület feladata. MTI
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában