Bírság és feljelentés a magyar zászló felgyújtása miatt

A magyar zászló elégetése miatt 30 ezer lejes bírsággal sújtotta a Rapid labdarúgócsapatot a Liga 1 fegyelmi ügyeiben eljáró Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A szervezet emellett arra kötelezte a klubbot, hogy a következő mérkőzésüket zárt kapuk mögött játsszák le. A zászlóégetést a kolozsvári CFR sem úszta meg, rendezői hiányosságok miatt ugyanis tízezer lejre bírságolta az LPF. A hétfő esti incidens kapcsán az RMDSZ is lépett, a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata feljelentést tett a zászlógyújtogató szurkolók ellen. A szövetség ugyanakkor ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen, és a Román Labdarúgó Szövetségnél.

Hírösszefoglaló

2013. március 20., 11:182013. március 20., 11:18

A Hivatásos Labdarúgóliga hangsúlyozza: ez a legsúlyosabb büntetés amivel egy csapatot sújthat. Emellett felszólította a zászlóégetést tétlenül végignéző csendőrséget, hogy azonosítsa a magyar nemzeti lobogó felgyújtásának elkövetőit.

Az eset kapcsán lapunknak korábban Anda Pop főtörzsőrmester, a kolozsvári csendőrség sajtófelelőse azt mondta: nem állt hatáskörükben beavatkozni, nekik csak akkor kell közbelépniük, ha a nézők testi épsége kerül veszélybe, ez a helyzet pedig nem állt fent. Szerinte a tűzoltóságnak és a mérkőzést biztosító őrzővédő cégnek kellett beavatkoznia, amit meg is tettek – eloltották a tüzet.

Azz incidens kapcsán az RMDSZ is megszólalt, szerdai közleményében hangsúlyozta: börtönben a helye a magyar zászlót égető szurkolóknak. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tájékoztatása szerint a kolozsvári ügyészséghez intézett feljelentésében a büntető törvénykönyv 317. cikkelyére hivatkoznak, melynek előírásai alapján bármilyen etnikai, nemzetiségi, vagy vallási diszkriminációra való uszítást 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújtják.

Bocsánatot kért a labdarúgó-szövetség

Szerda délután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleményben kért bocsánatot a maga és a román futballválogatott nevében „a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, Magyarország futballválogatottjától, ezen ország állampolgáraitól és a magyar államtól egy felelőtlen ember felelőtlen tette miatt”. Az FRF hangsúlyozta, hogy a két ország futballszövetsége között kiváló a kapcsolat, és azonnal továbbította az MLSZ levelét az LPF-hez, amely a Liga 1-et szervezi, a hivatásos liga pedig lépett is az ügyben.

A főtitkár elmondta, hogy a rendőrségre benyújtott panaszban a 2008. évi 4-es számú törvény 10. és 20. cikkelyének előírásaira hivatkoznak, miszerint tilos a sportrendezvényeken résztvevő szurkolók bármilyen jellegű szélsőséges megnyilvánulása, illetve büntetendő a diszkriminatív, faji és nemzeti gyűlöletre uszító feliratok használata.

Az RMDSZ felszólítja a Román Labdarúgó-szövetség vezetőségét, hogy vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, valamint tegye meg a szükséges intézkedéseket és indítson fegyelmi eljárást a vendég klub szurkolói ellen.

A kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid labdarúgócsapatok hétfőn este Kolozsváron vívott bajnoki mérkőzésén a bukaresti szurkolók szektorában felgyújtottak egy magyar zászlót. Az ügy miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is a román szövetséghez fordult. A szervezet tájékoztatást kért a fegyelmi jogkör gyakorlójától arról, hogy a történések után indult-e fegyelmi eljárás, és ha igen, az milyen eredménnyel végződött, követte-e bármilyen felelősségre vonás.

Az MLSZ álláspontja szerint egymás kölcsönös tisztelete a sport egyik alapértéke, ezért az ilyen nemkívánatos, a nemzeti érzékenységet sértő incidensek - legyenek azok bármely oldalról -, súlyosan sértik a fair play szellemét. Az ehhez hasonló cselekmények száműzése a stadionokból - összhangban az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) irányelveivel - közös érdek és feladat - olvasható az állásfoglalásban.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát