Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani
A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot a technikai sportokat is „karanténba zárta”. A szatmárnémeti terepmotoros, Gyenes Emánuel jelenleg csak otthonában tud készülni, a válság pedig bizonytalanná tette mind az idei szezont, mind a jövő évi Dakar-részvételt.
2020. március 31., 17:202020. március 31., 17:20
2020. március 31., 17:492020. március 31., 17:49
Hazai és nemzetközi szinten sorra jelentik be az újabbnál újabb versenyek elhalasztását, és ez alól nem jelentenek kivételt a technikai sportok sem. Várakozásra kényszerültek így a pilóták is, köztük Románia legeredményesebb terepmotorosa, a szatmárnémeti Gyenes Emánuel, „Mani” is, akinek bevallása szerint lassan telnek a napjai az szükségállapot idején.
„Motorozni nem lehet, kimenni nem lehet. Itt, a garázsnál teszek-veszek. Csinálom a motoromat. Ezt-azt, amit akarok újítani rajta. Semmi más, sajnos” – mondta a Krónikának. Jelezte, hogy
„Az a baj, hogy nem tudom, mi lesz ebből a szezonból. Lesznek-e versenyek, vagy sem. Ha lesznek is, valószínűleg csak az év második felében, ősztől. Én próbálom formában tartani magam. Persze valószínűleg gyengültem már, de amikor már fogom tudni, mikor lesz lehetőség újra versenyezni, akkor arra komolyan felkészülök. De én nagyon kevés esélyt látok arra, hogy ebben az évben még lesz valami belőle” – ecsetelte.
„Erről nem is tudok mit mondani. Majd amikor ennek vége lesz, beszélek majd a támogatóimmal arról, hogy mi legyen. Utána választ várunk a szervezőktől is arra, hogy mi lesz a menete. Ezek még egy olyan dolgok, amelyeket elképzelni sem tudok. Szerintem nagyon sokan így vannak ezzel” – mutatott rá Mani.
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone
Mindez egy olyan Dakar után, amelyet kategóriagyőztesként zárt januárban, és szinte végig az élen motorozott a szervizcsapat nélküliek mezőnyében. Bajnokként joggal remélhetett nagyobb támogatást és könnyebb felkészülést a következő versenyre, és lapunknak el is ismerte, hogy a járvány európai kitörése előtt még jómaga is biztosítva érezte az szezonját.
– mondta a terepmotoros, akinek több előre betervezett versenye is halasztódott a járvány miatt.
Indult volna idén is a magyar országos bajnokságon, de egyelőre ott is felfüggesztették a versenyeket. Augusztus végén egy nagyon erős, hatnapos olaszországi viadalon vett volna részt. Azt épp Lombardiában, a járvány olaszországi gócpontjában rendezték volna, így nem meglepő, hogy az idei kiírást törölték. „Voltam már többször is, épp ma (hétfőn, szerk. megj.) mondták, hogy az egész le van fújva, és csak jövőre rendezik meg” – mondta.
Itthon július végén kellene rendezzék a Red Bull Romaniacs viadalt, és bár ezzel kapcsolatban Mani még nem kapott hivatalos információkat, szerinte azt sem fogják megtartani, mert nagyon nagy előkészületeket igényel. „Már most, ezekben a hetekben a pályán kellett volna dolgozniuk, ezért ha a járvány kinyúlik, várhatóan nem lesz idő megszervezni. Nagyon sok minden a feje tetejére állt” – állapította meg.
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani
„Függ attól is, hogy mikor történik, tudunk-e motorozni, az időjárás megengedi-e. Augusztusban nem nagyon rendeznek versenyeket, mert nagyon meleg van, de most ha pont akkorra helyreáll a rend, valószínűleg be fogják zsúfolni a versenyeket arra az időszakra, hogy ne legyen nagy kiesés, de normális körülmények között olyan melegben már nem szoktak versenyeket rendezni” – mondta.
Érdeklődésünkre jelezte, nincs olyan motorosszimuláció, ami bezártság idején pótolná az edzést, de mentálisan úgy érzi, hogy nincs problémája. „A fizikai edzések estek vissza nagyon” – mondta, hozzátéve, hogy szerencsére az idei Dakart még a járvány nem érintette, és így sikerült „lenyomnia”.
Gyenes, mint ismeretes, a tavalyi Dakar Ralin úgy rajtolt el, hogy alig pár hónappal előtte műtéti beavatkozást igénylő balesetet szenvedett, de akaratereje mégis arra ösztönözte, hogy a fájdalmakat leküzdve a lehető leggyorsabban felépüljön a motorozáshoz. Felmerült bennünk a kérdés, hogy ezen tapasztalat mentálisan a segítségére lehet-e jelen helyzetben is. „Nem. Akkor teljesen más problémáim voltak pszichésen. Akkor csak engem érintett, most viszont tudom, hogy abszolút mindenki a világon ugyanebben a helyzetben van, más versenyzők sincsenek előnyben velem szemben” – mutatott rá.
Tervezés a folytatás reményében
A technikai sportokat felügyelő romániai szakszövetség áprilisra is meghosszabbította a versenyrendezési tilalmat, az elmaradt futamok pótlásáról pedig majd csak a szükségállapot feloldása után fognak egyeztetni. Elhalasztották az európai ralibajnokság rajtját is, azon sorozatét, amelynek mezőnyében a román bajnok, Simone Tempestini is érintett. A kolozsvári csapat pilótája korában közleményben hangsúlyozta, hogy bár jelenleg az emberek gondolatait nem az idei sportesemények foglalkoztatják, a pilóták szenvedélyét és álmait a jelenlegi helyzetnek sem kell megfékeznie. Ezért is tartotta fontosnak, hogy terveik mellett kitartsanak, így változatlanul reméli, hogy a kontinentális bajnokságban – ahol idén először vehetne részt az összes futamon – élen zár majd az U28 alattiak kategóriájában, és az abszolút összetettben is nyerni fog. A portugál, spanyol, lett, lengyel, olasz, cseh, ciprusi és magyar futamokat számláló sorozat március 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt szeptembere halasztották az első viadalt. A verseny szervezői által hétvégén kiadott új tervezet szerint május végén Lettországban kezdenének és decemberben, a Kanári-szigeteken zárulna a sorozat.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.
A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.
szóljon hozzá!