2012. augusztus 07., 08:432012. augusztus 07., 08:43
„A viccet félretéve, mindig megvárom az utolsó gyakorlatot is, ami Londonban pont a legnagyobb riválisomé volt. Amíg nem jöttek ki a pontszámok, nem hittem, hogy nyertem, mert Smith is erős gyakorlatot mutatott be, sokat fejlődött az utóbbi időben” – mondta a lólengés negyedik magyar olimpiai bajnoka, aki Pelle István (1932), Magyar Zoltán (1976, 1980) és Borkai Zsolt (1988) után szerezte meg az aranyérmet Magyarországnak.
„A selejtező során jobban izgultam, akkor inkább kijött rajtam az olimpiai láz, de lehet, hogy jó volt, hogy ötödik eredménnyel kerültem be a fináléba, mert így ötödiknek szólítottak, míg ha a legjobbként kerülök be, akkor a végéig kell várnom, mint Louisnak. A döntőre azt beszéltük meg az edzőmmel, hogy nem készülünk semmi extrával, ugyanazt a gyakorlatot hajtom végre, mint amit az edzésen szoktam” – jelezte Berki, aki megtapsolta brit riválisa, a mögötte végzett Louis Smith gyakorlatát. „Végig drukkoltam neki is, hiszen hazai közönség előtt szerepel, ami felemelő, de ezáltal rajta volt a nagyobb nyomás. Tudom milyen ez, hiszen életem egyik legnagyobb élménye, amikor 2005-ben Debrecenben tudtam Eb-t nyerni, ráadásul a román klasszis, Marius Urzică ellen. Londonban külön öröm, hogy úgy szereztem aranyat, hogy mindenki végigvitte a gyakorlatát; szebb így győzni, mintha rontottak volna az ellenfeleim” – mondta Berki Krisztián.
„Az első napokban nagyon élveztem az olimpiát, jó volt, hogy nemcsak tornászokkal vagy körülvéve. Főleg, ahogy fokozatosan érkeztek meg a magyar delegáció tagjai, egyre jobban éreztük magunkat, de ettől függetlenül ki tudtam zárni a külvilágot, hiszen tisztában voltam vele, miért jöttem: a többiekkel bármikor máskor is tudok találkozni, de olimpiát csak most nyerhettem” – mesélt az utóbbi napokról az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím birtokosa. „Ott szeretnék lenni a következő olimpián is, Rióban nyertem életem első világkupáját, úgyhogy nagyon kedves helyszín nekem. Az biztos, hogy az idén már nem teszem be a lábam az edzőterembe, pihenek, és csak jövőre kezdjük újra a munkát” – zárt a harmadik londoni magyar arany birtokosa.
Kiss Csaba, London
A talaj után ugrásban sem tudott dobogóra állni szerezni Flavius Koczi, aki második szer-döntőjében is a hetedik helyen végzett – így a román férfi tornászok érem nélkül fejezték be londoni szereplésüket. A férfi finálékban tegnap brazil és dél-koreai siker született, a nőknél pedig Alija Musztafina megszerezte az oroszok első aranyérmét. Férfi gyűrű: 1. Arthur Nabarrete Zanetti (brazil) 15,900 pont, 2. Csen Ji-bing (kínai) 15,800, 3. Matteo Morandi (olasz) 15,733. Férfi ugrás: 1. Jang Hak Szeon (dél-koreai) 16,533, 2. Gyenisz Abljazin (orosz) 16,399, 3. Igor Ragyivilov (ukrán) 16,316, ... 7. Flavius Koczi 15,633. Női felemáskorlát: 1. Alija Musztafija (orosz) 16,133, 2. He Ke-hszin (kínai) 15,933, 3. Elizabeth Tweddle (brit) 15,916. |
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.